BUX 131343.36 -0,53 %
OTP 40740 -0,83 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A minimálbér húzza a pedagógusok fizetését

2014. január 7. kedd, 00:00

Az illetményalapot biztosító mindenkori minimálbér emelkedése miatt a pedagógusok bére átlagosan 8-9 ezer forinttal emelkedik január elsejétől − mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára, Hoffmann Rózsa. Az eddigi 98 ezer forintról 101,5 ezer forintra emelkedett a minimálbér összege, amely a közalkalmazotti bértábla illetményalapját is adja. A változással egy egyetemi végzettségű, kezdő tanár fizetése 169 ezer forintról 175 ezer forintra nő. A pedagógusok az emelt bért februárban kapják meg először.
A közalkalmazotti bértábla alapján minden pedagógusnak háromévenként automatikusan emelkedik a fizetése. Ez alapján − szintén január elsejétől − a tanárok egyharmada az automatikus béremelkedés révén további, átlagosan 8-10 ezer forintos bérnövekménnyel számolhat. A pedagógus-életpályamodell bérfejlesztésének csak a 60 százalékát tette ki a tavalyi emelés. A fennmaradó 40 százalékot négy lépcsőben kapják meg a pedagógusok: 2014. szeptember 1-jétől 2017. szeptember 1-jéig.

Szerző: F. Szabó Emese

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet