BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szoftverfejlesztő bázist telepít Magyarországra a GE

Közel kétszáz mérnök dolgozik majd a GE egészségügyi informatikai programjában, a fejlesztés összesen 11 milliárd forintból valósul meg. Magyarország a GE szolgáltató központjáért is versenyben van.

2013. december 12. csütörtök, 00:00

Négy plusz három éves, összesen 11 milliárd forint értékű egészségügyi informatikai programot indított a General Electric (GE) Magyarországon, a veszprémi Pannon Egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel és az Országos Onkológiai Intézettel mint konzorciumi partnerekkel. A közös projekt finanszírozásából hatmilliárd forintot az állam, ötöt pedig a GE biztosít a konzorcium számára. A konzorcium egészségügyi informatikai rendszert fejleszt majd ki, amelynek célja a döntéshozatali folyamat megkönnyítése és az egészségügyi ellátórendszer hatékonyabbá tétele.

A szoftverfejlesztési program közel 180 új mérnöki munkahelyet teremt Magyarországon. A bővítést követően, a GE itteni fényforrás- és a víztisztító-technológiai központjával együtt, közel 600 mérnök dolgozik majd a vállalat új technológiáinak fejlesztésén, az egyetemi kutatóhelyeken pedig újabb 70 kutatói munkahely kapcsolódik a projekthez − mondta a Napi Gazdaságnak Ferdinando Beccalli-Falco (képünkön), a GE európai elnök-vezérigazgatója. A program célja olyan új rendszer kiépítése, amely az egészségügyi kiadások csökkentése mellett az iparág minőségét és hatékonyságát javítja.

A szoftverfejlesztés a GE globális stratégiájának hangsúlyos eleme, a magyar mellett a lengyel - több üzletágat is támogató - fejlesztőközpontban 150 szakember dolgozik majd az "ipari internethez" kapcsolódóan. Ennek célja, hogy egy nyitott, globális hálózatban kapcsolja össze az embereket, az adatokat és a technológiákat, azaz a "gépeket".

Beccalli-Falco szerint az első ipari forradalom idején a gépek az ember fizikai erejének szerepét vették át, a 20. század végén a digitális forradalomban a gépek az emberi agy feladatait kezdték el átvenni, a harmadik fázisban pedig e kettő kapcsolódik össze az ipari internetben − a kifejlesztendő technológiák használata eurómilliárdokban mérhető eredménnyel járhat. Európában új esélyt jelenthet ez a paradigmaváltás, a kontinens ugyanis − Amerikával szemben − kimaradt a digitális forradalomból, kevésbé rugalmas a gazdasága. Az ipari internet 2030-ig 2200 milliárd euróval járulhat hozzá Európa GDP-jéhez.

A GE Európában összesen 94 ezer embert alkalmaz, Kelet-Közép-Európa ebből 26 ezret ad, Magyarország 12,5 ezret. A régióban 21 gyár, öt kutatási központ működik, a vállalat azonban további elmozdulásra számít a régióban működő tudásközpontjainak és partnerhálózatuk új szintre emelésével. A társaság a varsói GE Engineering Desing Centerben (EDC) is fejleszt: itt a következő öt év végére 150 mérnök dolgozik majd az "ipari interneten" az energiatermelés, repülőgéphajtómű-ipar és az olajkitermelés területén.

A GE közben a vállalatcsoporton belüli egyszerűsítés jegyében a speciális funkciók átstrukturálását tervezi, ez a gyakorlatban az egyes tagvállalatoknál külön-külön jelen lévő feladatok összevonását, európai szintű szolgáltató központok létrehozását jelenti majd. Az ezeknek megfelelő helyszínek felmérése jelenleg is folyamatban van, a mérlegelési szempontok között elsődleges a képzett munkaerő megléte. A döntés hamarosan megszületik, több ország is versenyez, így Magyarország is − tette hozzá Beccalli-Falco.

Szerző: Leszák Tamás

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet