Az Európai Bizottság legutóbbi jelentése ijesztő képet fest az uniós, és ezen belül kiemelten a magyar áfarendszer hatékonyságáról, vagyis hatékonytalanságáról. Az elemzés során országos statisztikák alapján kiszámították, hogy különféle termékek és szolgáltatások fogyasztása alapján mekkora áfabevételnek kellett volna keletkeznie a tagállamban, majd ezt az elvárt áfabevételt összehasonlították a ténylegesen befolyó áfabevétellel. Az elvárt és a tényleges áfabevétel különbsége, az \"áfarés\" megdöbbentően magas volt a vizsgált, 2000−2011-es években: 2011-ben az EU-ban átlagosan az elvárható áfabevételek 20 százaléka nem folyt be; Magyarország esetében az áfabevételek 30 százaléka hiányzott.
A hiányzó áfa mögött számos ok állhat: az adócsalóktól be nem folyó adóbevételek, az adótervezéssel törvényesen csökkentett adóterhek, a felszámolás alatt álló vállalkozásoktól be nem hajtható adók mind-mind az adórést növelik. A becslés szerint 30 százalék, mintegy ezermilliárd forintnyi áfa nem folyt be Magyarországon 2011-ben, s az eredmények 2000 óta évről évre hasonlóak. Ez óriási összeg. Ha az áfarés 20 százalékra, az EU-s átlagra csökkenne Magyarországon, azonos adóbevétel mellett a mai 27 százalékos áfakulcsot 22-23 százalékra lehetne csökkenteni; míg ha a hatékonyabb államok 10 százalékos áfarését sikerülne elérnünk, a jelenlegi áfakulcs helyébe 20 százalék körüli léphetne.
Miért ilyen gyenge a magyar statisztika? Nehéz megmondani. Először is a gazdasági válság éveiben több vállalkozás küzd pénzügyi nehézségekkel. Ez az adóbevételek akadozását is jelenti: a csődbe ment vagy felszámolás alá kerülő vállalkozásoktól végrehajtással is csak az adóbevételek töredékét képes beszedni az adóhatóság. Másrészt az is biztos, hogy Magyarország régóta kedvelt célpontja a kifejezetten áfacsalásokra specializált vállalkozásoknak. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a valódi gazdasági tevékenység után elmarad az adófizetés, hanem olyan professzionális bűnszövetkezetek ténykedését is, melyek valódi gazdasági tevékenység nélkül, az adórendszer sebezhető pontjait támadva jogosulatlanul igényelnek vissza akár áfamilliárdokat.
Az ilyen csalók az adóhatóság, a hazai törvényhozás és az európai jogalkotók figyelmének is a középpontjában állnak. A fordított adózás bevezetése egyre több iparágban, a célzott ellenőrzések, a tagállamok közötti információcsere erősítése éppen az ilyen csalások visszaszorítására tesznek kísérletet, több-kevesebb sikerrel.
Az adatokból az is látszik: van kapcsolat a magas adóterhelés és a magasabb áfarés között. A háztartásokat terhelő magasabb adóteher gyakran együtt jár a feketegazdaság erősödésével, a számla nélküli vásárlásokkal, az áfabevételek elmaradásával. A tíz legalacsonyabb átlagos áfamértékű tagállam átlagos adórése 15 százalék; a tíz legmagasabb áfamértékű tagállam adórése 25 százalék. Minél keményebb az adóprés, minél erősebben szorítja össze az állam a markát, annál több csúszik ki az ujjai közül. Vannak persze kivételek. Svédországban magas, csaknem Magyarországéhoz mérhető áfateher mellett kétszázalékos adórést mutat az elemzés. Ha ez nem számítási hiba, a skandináv adóhatóság módszerei példaértékűek lehetnek. Ezek a hatóságok általában belátóak, racionálisak, rugalmasak, valóban segítik az adózót; ugyanakkor valódi hibák és különösen csalás esetén keményen fellépnek és büntetnek. Jó lenne itthon is befoltozni az adórést, és lazítani kicsit a présen. Már csak a megfelelő módszereket kell megtalálni.
