BUX 135453.10 1,44 %
OTP 42190 3,2 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hosszú távú mezőgazdasági fejlesztéseket tervez a Bonafarm

2013. augusztus 8. csütörtök, 00:00

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Egy korábbi mezőgazdasági partnerével építi meg a Mohács mellé tervezett vágóhidat a Bonafarm-csoport − mondta a Napi Gazdaságnak Csányi Sándor tulajdonos, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója. A zöldmezős beruházásban több mint 10 milliárd forint beruházásból tervezett üzemhez a telket már megvásárolta a társaság, és az évi több millió sertés vágására alkalmas vágóhíd tervei is elkészültek. Csányi szerint számos egyéb fejlesztést tervez a csoport, a források rendelkezésére állásától függően így többek közt a használt földterület minél nagyobb hányadát kívánja öntözhetővé tenni. A növénytermesztésben ettől eltekintve már megvalósították a tervezett beruházásokat, ahogyan a szarvasmarha-tenyésztésben is.

A korábban bejelentett, Bólyra tervezett malacnevelő mellett várhatóan egy kantelepet is létesít majd a vállalat, de ennél jelentősebb invesztíciót igényel, hogy az ugyancsak a Bóly Zrt.-hez tartozó baromfi-tenyésztési ágazatot és a kapcsolódó elavult, a csoport tulajdonában lévő Rem-Bo Kft. pécs-reménypusztai vágóhídját is fejlesztenék. A vállalat nyolc telephelyén jelenleg évi 12-13 millió tenyésztojást állítanak elő, ennek a felét keltetik ki, a naposcsibékből nagyjából 2,5 milliót integrációs partnerek nevelnek. A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.-nél fejlesztenék a premix takarmány gyártását, az ezzel kapcsolatos tervek is elkészültek már − tette hozzá Csányi. A kantelep és a baromfitenyésztés fejlesztésére egyelőre csak javaslatok készültek, bár a források rendelkezésre állnak, de uniós támogatásokra is számít a vállalat.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet