Az áfa pedig nem büntetés. Ez a tömör mondat summázza legjobban az utóbbi egy-két évben meghozott európai bírósági és hazai bírósági ítéletek sorát. Hosszú évek alatt elharapódzó adóhatósági gyakorlat kezd megdőlni az ítéletek súlya alatt. Az eddigi bevett magyar gyakorlat szerint jellemző, hogy valós vagy vélelmezett adócsalás leleplezése után az adóhatóság a tényleges elkövető cég vevőit, esetleg a vevők vevőit is megkeresi.
A közvetlen vagy közvetett partnereknél pedig az eredeti adózó csalárd viselkedéséből kiindulva olyan formai hibákat állapítottak meg, melyek alapján a partnernél az áfa elszámolása megkérdőjelezhető. Például a beszállító nem végezhette el a munkát − erre alkalmas törvényesen bejelentett alkalmazottak híján −, így a tőle kapott számla nem hiteles, a számla alapján a vevő áfát nem igényelhet vissza.
Az Európai Bíróság számos ítélete azonban kimondja: a vevő adólevonási joga nem kifogásolható, ha az adóhatóság nem tudja objektív eszközökkel bizonyítani, hogy a vevő tudott vagy tudnia kellett volna partnere csalásáról. A magyar Kúria megfogalmazásában: a számlabefogadó adócsalásban való részvételét, azaz a számlabefogadó részéről pozitív tudattartalmat az adóhatóság bizonyítani köteles.
Az adóhatóság kesereghet jól bevált taktikáinak, fegyvertárának megcsorbításán. Hogyan lehetne utólag bizonyítani, hogy az adott vevőnél tudtak-e partnerük csalásáról? Épüljenek be álruhás revizorok az építkezésekre, poloskázzák be a cégek tárgyalótermeit, hallgassanak le telefonokat? Ezek nyilván túlzó példák. Az adóhatóság nem titkosszolgálat, de az ügyek felgöngyölítésére igenis vannak komoly eszközei. Tanúként hallgathatják ki a cég minden alkalmazottját, partnereit, bármilyen irathoz hozzáférhetnek, helyszíni szemlét tarthatnak.
Elsősorban pedig ne feledjük: a \"pozitív tudattartalom\" objektív adóhatósági igazolása nem az adóhiány megállapításának feltétele. Az adóhatóság enélkül is jogosan követeli az elmaradt adókat, ha például egy vállalkozás nem fizeti be a kiállított számlán szereplő áfát vagy ha elmulasztja a feketén foglalkoztatott dolgozók utáni járulékok, adók megfizetését. A különösen szigorú bizonyítási teher csak akkor terheli az adóhatóságot, ha az adó összegét nem a ténylegesen csalást elkövető vállalkozástól, hanem annak egyébként szabályos működésű partnerétől kívánja behajtani.
Ezzel a speciális bizonyítási teher szükségessége rögtön érthetőbb is. A csalást elkövető cég mindenképpen büntethető és adóztatható; de ha a másik, a csalásban részt nem vevő félre állapítana meg az adóhatóság adóhiányt, azt alaposan meg kell indokolnia. Az áfafizetés ugyanis nem egy bírságolási forma, melyet az adóhatóság szabadon alkalmazhat. Az áfa egy szigorú szabályok és mechanizmusok alapján működő adónem, melynek egyik fő jellemzője, hogy a vállalkozások számára tényleges adóterhet nem jelent, valós teherviselője a végső fogyasztó. Pusztán azon az alapon, hogy az adózó \"környékén\" adócsalás történt, nem lehet automatikusan az átfolyó áfa összegét végleges teherré változtatni.
A büntetőjogban az ártatlanság vélelme alapján a gyanúsítottat, vádlottat nem lehet bűnösnek tekinteni a bíróság jogerős ítéletéig. A bizonyítási teher mindig a vádlót terheli: senki nem kényszeríthető arra, hogy saját ártatlanságát bizonyítsa. Még ha ezek az alapelvek az adójogban nem is érvényesülhetnek közvetlenül, mégis jogos, ha az adózót az adóhatóság bizonyítékok nélkül nem tekintheti automatikusan csalásban részt vevőnek, és nem az adózónak kell ennek ellenkezőjét bizonyítania.
