Az elmúlt években az \"eltűnő adózók\" áfacsalásai az adóhatóságok, az Európai Bizottság és a Tanács számára krónikus problémává váltak. A csalók eurómilliárdoktól fosztják meg a tagállamokat évente. Ezek a csalások egyszerűek, de az áfarendszer hagyományos keretei között nehezen megállíthatóak. A csaló valamilyen jogosan áfamentes forrásból szerez be termékeket (például más tagállamból vásárol árukat), majd azokat áfával értékesíti.
Vevője az áfa összegét visszaigényli, de a csaló az áfát nem fizeti be, a beszedett adóval nyomtalanul eltűnik.
Az Európai Unió hatóságai évek óta a fordított adózás fegyverével küzdöttek az ilyen csalások ellen: a leginkább érintett területeken a tagállamok előírhatták, hogy az értékesítések után ne szedhessen be az eladó áfát, csak a vevő számolja el az adót. Ha az eladó nem szed be áfát, nem is tűnhet el vele. A fordított adózás bevezetése átmenetileg kaotikus állapotokat hozhat - hazánkban is éveken át gondot okozott, hogy az építőiparban milyen ügyletekre is terjed ki −, de középtávon hatékony fegyvert jelent az adócsalás ellen.
A fordított adózásba vetett hit azonban kezd megkérdőjeleződni. Az áfa rendszerének alapeleme, hogy az adót az eladó fizeti meg, és ha a vevő vállalkozás, az adót visszaigényelheti. Ez biztosítja, hogy mire a terméket a fogyasztó megvásárolja, az állam beszedi az adót. Ha a vevő csak bemutat egy céges adószámot, és az eladó nem számíthat fel áfát, az adó kijátszhatóvá válik: tízezer revizor sem tudná nyomon követni, hogy a vevők valóban vállalkozási célra vásároltak-e minden árut és a fogyasztás után bárki befizette-e az áfát.
A fordított adózás egyes csalási lehetőségeket kizár, de betömhetetlen kiskapukat is megnyit. Így a fordított adózást az unió csak különösen indokolt esetben, általában átmeneti időre engedélyezte a tagállamok számára. De a haladékok idővel lejárnak, és nincs konszenzus, érdemes-e még a fordított adózás \"tesztidőszakát\" bővíteni. A tagállamoknak pedig nincs átfogó stratégiája az eltűnő adózók csalásainak kezelésére, ha visszatér a korábbi adózási mód. Ráadásul az egy-egy területre bevezetett fordított adózás eleve nehézkes módszer, hiszen ez hónapokig is eltarthat, míg a csalók könnyen léphetnek tovább újabb és újabb termékkörökre.
A csalás eleinte kis tömegű, nagy értékű termékekre − mobiltelefonokra, számítástechnikai eszközökre − volt jellemző, ahol nagy értékű áru kis költséggel, gyorsan leszállítható. Később a mezőgazdasági terményeknél lett jellemző ez a fajta csalás, ahol az áruk egyéni azonosítása nehézkes. A széndioxid-kibocsátási kvóták kereskedelmét is elérték az áfacsalások: a kvótákat fizikai fuvarozás nélkül lehet szabályosan adni-venni. A vállalkozások között liberalizált földgáz- és villamosenergia-\"tőzsdéken\" is ugyanígy felbukkantak az áfacsalók. De már megjelentek a távközlési szolgáltatás áfacsalásai is: a VoIP, az internetes telefonálás területén ugyanis szintén tőzsdei jelleggel adják és veszik a vállalkozások a hívásvégződtetési perceket, így a perccsomagokkal csábítóan illékony \"termékként\" folyik a kereskedelem.
Az Európai Bizottság a fordított adózás helyett elemibb megoldásokat is fontolgat. A bizottság felvetette: a vállalkozásoknak a határon átnyúló ügyletek esetében is kötelező legyen az áfa felszámítása − így a csalók adómentes beszerzéseit lehetne kiiktatni. Egy másik javaslat szerint a belföldi ügyleteknél az áfa beszedése változna meg: a számla nettó összegét a vevő az eladónak utalná át, de az áfa összegét letéti számlára fizetné (így az eladó nem tűnhet el a beszedett áfával). Ezek az ötletek a csalást hatékonyan visszaszoríthatnák − ugyanakkor a tisztességes kereskedőknek óriási pénzforgalmi terhet jelentenének.
Nincs hát meg a csodafegyver. Marad az átmeneti megoldások toldozása-foldozása, a versenyfutás a csalókkal.
