Február 20-án első alkalommal kellett benyújtani az új áfás összesítő jelentést. Ezen is túl vagyunk, nem omlott össze a világ − csak megint kicsit fárasztóbb lett. Az új jelentési kötelezettség bevezetése indokolható, ugyanakkor újra felveti az adópolitika kapcsán gyakran felmerülő dilemmát: egyszerűbb vagy behajthatóbb legyen-e az adózás?
Lehet cél az egyszerűsítés, hogy söralátéten elférjen a bevallás, a szabályok követhetőek legyenek és az adózók ne az adminisztrációtól gúzsba kötve tegyék a dolgukat. Vagy lehet cél, hogy az adóhatóságnak megadjunk minden eszközt az adócsalók elleni küzdelemhez: komplex szabályokkal bezárjuk az adórendszer kiskapuit és minél több információt az adóhivatal rendelkezésére bocsátunk az adózók tevékenységének ellenőrzéséhez.
A két cél egyszerre döbbenetesen ritkán teljesül. A kormányzat elkötelezett az egyszerű adórendszer iránt, ugyanakkor a költségvetés szigora nagyon hatékony adóbeszedést kíván, így az adóhatóság végül mégis újabb fegyvereket kap az adócsalás ellen. Ma az új vállalkozásoknak kérdőívet kell kitölteniük, hogy az adóhivatal egyáltalán hajlandó legyen regisztrálni őket, a kasszába beütött minden egyes üveg üdítő nyugtáját online ellenőrizheti majd az adóhatóság és a vállalkozások közötti minden (egyelőre csak nagyobb összegű) számláról tételesen számol be az adózó.
Az összesítő jelentés hatékony eszköz egyes csalások ellen. Az egyik legegyszerűbb, ám legveszélyesebb áfacsalás, ha a vevő áfát igényel vissza, míg az eladó a számla után az adót nem fizeti meg. Az adóhatóság eddig akkor deríthette fel az ilyen trükköt, ha a vevőt néhány évvel később ellenőrizte és a befogadott számlák között gyanúsakat talált, ezért meglátogatta a számla kibocsátóját is. De ez csak a gyanús (tehát ügyetlen) csalások esetében segített, ráadásul évekkel az eset után már késő a valódi csalókat keresni.
Az új jelentésekben az eladó és a vevő is felsorolja, kivel kötött ügyletet, mikor, milyen összegben, milyen sorszámú számlával. Így, ha az adóhatóság rendszere jól működik (ez önmagában is milliárdos beruházás lehet), hónap végén automatikusan megszólal a sziréna a revizorok irodájában: az Adószipka Kft. nem vallott be fizetendő áfát a számla után, melyre az Ibolyásrét Kft. visszaigénylését alapozta. Az ugrásra kész ellenőrök már rohanhatnak is lefülelni a csalókat.
Hasonló tervekkel látott neki az adóhatóság 2004-ben a közösségen belüli összesítő nyilatkozatok ellenőrzésének is. Hónapokkal később adták csak fel a sziszifuszi küzdelmet, mivel az apró eltérések mindegyikét nem lehet követni. Az összesítő jelentés is generálhat sok hamis riadót. Hány és hány adózónál okozhatnak eltérést elgépelt számlaszámok, kimaradt számlák, pontatlan listák vagy egyszerűen csak hiányos adatok?
Hibás jelentés pedig sok lesz. A tökéletesség elérhetetlen cél a nagyobb vállalkozások számára, melyek életében tízmilliós számlák is nagy számban bukkanhatnak fel. Sok esetben a jelentés szabályai is igen bonyolultak: ha például egy nagykereskedelemben eladott gépkocsi után a listaáron kiállított számlából később visszatérítik a gyors fizetésért járó kedvezményt, majd az ösztönző akciók költségét, az árfolyam-korrekciót s az év végi rabattot is, az összes kapcsolódó számla folyamatos felkutatása reménytelen feladat. Hasonló nehézséget okoz egy év végi ármódosítás is, amely esetben akár sok ezer korábbi számla összegét korrigálják egyszerre.
Mindeközben a közös európai áfarendszer fejlesztésének célja éppen az adminisztrációs terhek csökkentése a versenyképesség javítása érdekében. Magyarországon jelenleg nemzetközi összehasonlításban kiugróan sok időt fordítanak a vállalkozások adóügyeik adminisztrációjára. Ebből is látszik, hogy egyszerű és hatékony adópolitikát csinálni nem könnyű − egy hátsóval két lovat megülni csak a legjobb akrobaták képesek.
