Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
− Az őszi megszorító csomagokból kimarad a biztosítási szektor − ezt akár jó jelnek is be lehet tudni.
− Azt azért ne felejtsük el, hogy a szektorális különadót egy összességében jelentősebb tétel, a nem életbiztosítási területen általánossá tett biztosítási adó váltja fel, amely összességében jóval nagyobb terhelést okoz majd a szektornak.
− Ez sem új a piacon, a bankokat hasonló megoldással \"kínálták\" meg a tranzakciós illeték tekintetében....
− Igaz, s ahogy a bankoknál, úgy a biztosítóknál is jól érezte meg a politika, hogy a piaci verseny, a termék jellemzői okán, illetve az üzletmegtartás érdekében a biztosítók az adóteher egy részét nem hárítják majd át az ügyfelekre. Ugyanakkor a szabályozó nem volt figyelemmel arra például, hogy a régi szerződések esetében a szabályozók semmilyen módon nem teszik lehetővé az adóteher áthárítását − ez tehát borítékolja a veszteséget. Külön kell szólni arról, hogy az aránytalanul magas teher különösen keményet üt majd a cascopiacon, amely önmagában is küzd azzal, hogy a hazai autóállomány folyamatosan öregszik és így egyre kevesebben tartják fontosnak autójuk biztosítását. A fő gondot abban látom, hogy a 15 százalékos teher mellett immár a flották casco biztosításáról is elgondolkodnak majd az üzembentartók.
Itt nem jó a fapados modell
− Erre a helyzetre érkeznek a csökkentett szolgáltatással bíró, ám olcsó termékek...
− Nem gondolom, hogy ez lenne a jó válasz erre a kihívásra, sőt komoly veszélyeket látok ebben a tendenciában, hiszen a csökkentett szolgáltatások kapcsán drasztikusan megugorhatnak az ügyfelek panaszai, a csalódottságuk pedig sokkal komolyabb lyukat üt majd a biztosítási piac renoméján, mint amennyit rövid távon azok a biztosítók nyerhetnek, akik ilyen termékkel kívánnak előrukkolni például a már említett casco- vagy épp a lakásbiztosítási piacon.
− De mit lehet tenni? A korábbi szerződések átpörgetése jó esetben csak olcsóbb termékkel vagy épp azonos áron magasabb szolgáltatást nyújtó megoldással képzelhető el. Az amúgy sem jól álló biztosítók aligha tudják a második megoldást választani.
- Nem hiszek abban, hogy a piac magától nekiáll a korábbi szerződések újrakötésének. Ez őrült költségbe − termékfejlesztés, ügyfél-tájékoztatás, jutalék − kerülne, amit maguktól aligha lépnek meg a biztosítók. Ennek költsége ugyanis sokkal nagyobb, mint a régi szerződések után fizetett adó összege, ráadásul kockázatos is, hiszen az új ajánlattal \"megkínált\" ügyfél a piacon is körülnézhet, s esetleg találhat jobb, olcsóbb vagy legalábbis testhezállóbb terméket. Az más kérdés, hogy az adóváltozás jó érv lehet az értékesítési oldalnak, például az alkuszoknak.
− Akkor marad az adó benyelése? Ki tudják ezt gazdálkodni az amúgy is veszteséges piac szereplői?
− Nem akarok a túlzott adóztatás melletti szószólónak tűnni, de azt gondolom, hogy a biztosítási szektor nyereségességének kérdéskörét nem lehet pusztán az adóztatással összehozni. A biztosítók számára azt gondolom, még mindig rendkívül sok lehetőség van arra, hogy költséghatékonyságukat növeljék, nem kell rögtön a szolgáltatási színvonal csökkenését prognosztizálni.
− De nem lehet a végletekig összehúzni a nadrágszíjat.
− Nem és ráadásul azt gondolom, hogy ez hosszú távon nem is lehet érdemi megoldás. Ideérkeztemkor az Allianz 3600 alkalmazottat foglalkoztatott, most 1040 munkavállaló van a cégnél. Vagyis a piaci körülményekhez, a válsághoz és a hazai sajátosságokhoz való alkalmazkodás, az üzletmenet fenntartása sok munkahely elvesztésével és emellett komoly portfólióátstrukturálással járt. Ez pedig szektorszinten összességében komoly nemzetgazdasági kiesést jelenthet − érdemes lenne kiszámolni, hogy az elküldött munkavállalók elmaradó fogyasztása vagy épp a visszaeső biztosítási díjbevétel és nyereség (és ezek adóhatása) összességében mekkora kiesést jelent a nemzetgazdaságnak. Tudom, hogy nehéz a számszerűsítés, de borítékolható, hogy itt is a rövid távú célok érdekében áldozzuk fel a jövőt.
Univerzálisok és specialisták
− Várható, hogy veszteséges biztosítók kivonulnak majd a piacról?
− Mint ahogy említettem, a veszteségesség sok belső októl is függ, de nem kerülhető meg a gazdaságpolitikai helyzet − főleg azért, mert ma még a legjobb biztosítói menedzsment is bajban van, amikor az elkövetkező időszak terveit próbálja bemutatni a tulajdonosoknak. A legnagyobb gond ugyanis ma a tervezhetőség: a makrogazdasági környezet és a fogyasztás rendkívül nehezen prognosztizálható a ma Magyarországán és mindehhez hozzájön az adószabályozás a tulajdonosok számára sokszor ad hoc jellege. Aligha lehet csodálkozni azon, hogy a biztosítók a fenti hatások okán elgondolkodnak azon, milyen üzletpolitikát folytassanak. Komoly kivonulásra nem számítok, hiszen a hangsúlyos szereplők komoly pénzeket fektettek ebbe a piacba. Eladáskor viszont inkább a regionális megállapodások részeként cserélnek gazdát majd a magyar filiálék − miként történt ez az Aviva esetében. A piacon maradók számára két út marad, ezek közül lehet majd választani. Meglátásom szerint lesz néhány olyan szereplő, amely a jövőben is fenntartja majd univerzális szolgáltatói jellegét, a többi biztosító ugyanakkor aligha lesz képes kompozit szereplőként a piacon maradni, ők egy-két terület specialistájaként részpiaci sikerekre törnek majd.
− De itt ismét feltehető a kérdés: mit kell és lehet beáldozni a részpiaci sikerekért?
− A piac felelőssége ezen a téren rendkívül nagy: a biztosítóknak nem olyan egyszerű feladatot kell ellátniuk, mint mondjuk egy légitársaságnak, amely pontból pontba kell hogy elszállítsa az utast. Épp ezért a biztosítási területen nem hiszek a fapados modell érvényesülésében. Felelős, tisztességes piaci magatartásra van szükség mind a termékfejlesztésben, mind a szolgáltatási oldalon. A minapi PSZÁF-fellépés a kgfb-piacon ismét arra bizonyíték: korántsem biztos, hogy a kiskapuk keresése a legkifizetődőbb.
Érdekérvényesítési kérdőjelek
− Ha már a kiskapuknál tartunk, azért e téren a \"jogalkotók irányába történő lobbizás\" érdekes eredményeket hozott az elmúlt napokban. Mi erről a véleménye?
− Azt gondolom, hogy az elmúlt másfél-két évben a Mabisz rendkívül sokat tett azért, hogy megfelelő, folyamatos szakmai kapcsolat és együttműködés alakuljon ki a szövetség és a törvényhozásban fontos szaktárcák, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium vagy − például az egészségbiztosítások terén − az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkárságával. Ugyancsak folyamatos a konzultáció a PSZÁF-fal is. Mindezt annak köszönhetően sikerült elérnünk, hogy a tárgyalópartnerek azt látták, hogy nem arról szólnak a javaslataink, hogy az legyen, ami a biztosítók számára jó, hanem tényleg megalapozott, kiérlelt észrevételeket teszünk − olyanokat, amelyek a tagbiztosítókkal folytatott egyeztetések nyomán az ügyfeleknek előnyösek és a biztosítási szakma hosszú távú, tervezhető jövőjét adják. Van tehát ráhatásunk a szabályozói környezetre, de persze irreális elvárni azt, hogy minden esetben számunkra kedvező megoldás szülessen. Tudomásul kell venni, hogy a jogalkotásban nem egyenrangú felek vagyunk. Konkrét példát említve: a MÁV ÁBE-ügyben azt gondolom, hogy legkevésbé a biztosítók tehetők felelőssé a kialakult helyzetért, ezért nem tartom jogosnak, hogy a terheket a többi piaci szereplőnek kell viselnie, de nem lepett meg, hogy a politika így oldotta meg ezt a kérdést.
− Milyen lehetőségeik vannak ilyen esetekben?
− Csak arra törekedhetünk, hogy szakmailag korrekt módon legyen bemutatva egy-egy, a politika által eltervezett változás hatása, az, hogy az adott javaslat elfogadása például milyen súlyos rendszerzavarokat okozhat. E tekintetben külön problémát jelent, hogy nem igazán lehet mit kezdeni a különböző lobbiérdekektől hajtott egyéni módosító indítványokkal, de ezzel kapcsolatban azt mondhatom, hogy a szövetség mindig is betartja a \"szolgálati utat\", azaz javaslatainkat nem becsempészni próbáljuk a jogalkotók elé, hanem a szaktárcákkal igyekszünk megtárgyalni azokat.
− Elég ez az érdekérvényesítéshez, főleg akkor, ha van olyan piaci szereplő, amely más utat választott?
− Azt gondolom, hogy egy szövetség érdekérvényesítése akkor valóban hatékony, ha valóban hosszú távra szól. E tekintetben tartom nagyon kockázatosnak, ha a rövid távú érdekek, a termékek értékesíthetősége miatt olyan megoldásokat választanak egyes szereplők, amelyek a biztosítókba vetett hit, bizalmi tőke aláásására alkalmasak. Maradva az egészségbiztosításnál: itt új szereplőként jelennek meg a biztosítók − ha elterjed, hogy a deklarált cél, hogy az egészségügyi szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének ügyféligényén túl mondjuk a gazdag ügyfelek adóoptimalizálására akarják a biztosítók használni az egészségbiztosítást, pillanatok alatt elveszhet az évek során felépített bizalom. Ha pedig az elillan, akkor hiába állunk jól más területeken, hiába vannak hasznosítható javaslataink, azok elfogadtatása még nehezebb lesz. Még akkor is, ha jól látható, hogy a biztosítók szerepvállalása megkerülhetetlen. Ilyen lehet a már említett egészségbiztosítás mellett az öngondoskodás, az élet- és nyugdíjbiztosítások kérdésköre. Nincs még egy olyan hangsúlyozottan hazai befektetői kör, mint a biztosítóké, amelyek előszeretettel jegyeznének le valóban hosszú távra − 10-20 évre − állampapírokat, azzal az opcióval, hogy biztosan tudható, meg is tartják azokat.
Anyavállalatunk, az Allianz igazgatósági tagja, Manuel Bauer úr a minap az osztrák WirtschaftsBlattnak nyilatkozva üdvözölte, hogy Ausztria 70 (!) éves futamidejű állampapírok kibocsátását tervezi − ami az alacsony kamatlábak időszakában vonzó befektetés a biztosítók számára. Bauer úr ebben a tekintetben kifejtette, hogy a kelet-közép-európai régióban segítséget jelenthetnének a 30-40 éves futamidejű állampapírok: örömét és készségét fejezte ki, hogy a biztosítók a 70 éves futamidejű osztrák állampapírok vásárlói között is hangsúlyos szereplők lesznek. Az állampapírok a klasszikus biztosítási termékekhez passzolnak, megvételükért nem kell komolyabb marketinget kifejtetni a biztosítók felé. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a jelzálogkötvények jegyzésében is a biztosítók számítanak az egyik legfőbb intézményi szereplőnek, ez pedig az építőipar és a lakásépítés élénkülését segítheti elő.
− A nagyobb gond, hogy a biztosítók ezért kérnek is valamit. Márpedig a jelen gazdasági helyzetben egy szakértő szerint a kormányzat legkevésbé adókedvezményben gondolkodik.
− A biztosítók jó része és személy szerint én magam sem vagyok a közvetlen adókedvezmény híve, miután azok, akiknek leginkább szükségük lenne a nyugdíj-biztosítási termékre, nem tudnák hatékonyan kihasználni ezt a formát. Igaz, hogy az adókedvezmény utolsó évében 800 ezren tudtak élni az adó-visszatérítéssel, ám 2008-hoz képest ma már azt gondolom, más a helyzet. Ezért a biztosítók most egy, a lakás-takarékpénztárak mintájára készülő normatív juttatásban gondolkoznak, ahol a támogatás csak a valóban hosszú távon megtartott termékek után kapható meg − addig egy elkülönült, akár a költségvetés által kezelt számlán kamatozna, vagyis rövid távon elhanyagolható költség mellett lehetne viszonylag hamar pótolni a magánnyugdíjpénztárak megszüntetésével járó állampapírállomány-kiesést. Ráadásul az ország stabilitása szempontjából sem lenne mindegy, hogy az állampapír-állomány milyen futamidejű és milyen kézben van.
Kapott_NEM_jelenik_meg_FE-n
