Ősszel kerülhet a kormány elé a főváros központjából a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre közlekedő gyorsvasútról szóló előterjesztés. Két elképzelést is kidolgoznak az elő-megvalósíthatósági tanulmányban, amelyen a China Railway Construction Corporation (CRCC) építőipari cég mérnökei dolgoznak, a beruházás 40−80 milliárd forintba kerülhet − közölte az MTI-vel a MÁV Zrt. Az egyik elképzelés szerint a meglévő nyomvonalak felhasználásával, valamint a repülőtér 1-es és 2-es terminálja közötti új vágányok kialakításával, mintegy 40 milliárd forintból épülhetne meg az összeköttetés. Egy másik − és egyben preferáltabb − megoldás szerint a Keleti pályaudvarról külön két vágányt építenének. A két vágány 15-20 perces követési időt tesz lehetővé, ami jobban megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, a teljes menetidő 20 perc lenne. Az utóbbi konstrukciót mintegy kétszer akkora összegből lehet megvalósítani a MÁV szerint.
Csaknem egy évtizede már készült egy megvalósíthatósági tanulmány a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó cégcsoport közreműködésével, e szerint a gyorsvasút a Keleti pályaudvar és a ferihegyi 2-es terminál között közlekedett volna, ám az elképzelésből nem lett semmi. Szakértők szerint a beruházás reális időn belül nem térült volna meg, ezért lekerült a napirendről a vállalkozói tőkével tervezett építkezés.
