Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Ha valaki tényleg hosszú távra akarja tarkón vágni a belső fogyasztást, elég, ha az azt terhelő adókat megemeli. Elsősorban az áfát. Gyanús, hogy ezt az alapigazságot végre a kormányzat is belátja (az uniós tagországok közül itthon a legmagasabb az átlagos forgalmiadó-szint), ugyanis ha nem kimondottan, de a gazdasági kabinet a forgalmi adó csökkentése felé kacsingat az első ránézésre teljesen abszurdnak tűnő ötkulcsos áfa ötletével.
Abszurd, mert sem a magyar, sem az uniós irányelvek nem támogatják az ilyen eszközöket, illetve abszurd, mert vannak olyan kereskedelmi egységek, amelyek mind az öt áfa kulcsot használnák, így egy apró hiba totális káoszt okozhat az elszámolásukban, arról nem is beszélve, hogy a kormányzat az adminisztrációs terhek lebontását tűzte ki célul, aminek épp kokit adna egy ilyen rendszerrel. Lehet arra hivatkozni, hogy léteznek tökéletes adószoftverek, ami megoldja az elszámolás kérdését, de egy ötkulcsos áfarendszerben tovább nő a számlakibocsátás, a pénztáribizonylat-kibocsátás; mind a beszállítónak, mind a kereskedőnek újra kell számolnia a költségszerkezeteket, egyszóval: munkaigényes a dolog.
Nem nehéz azonban belátni, hogy az áfát csökkenteni kell, mert ha így marad, a fogyasztás még évekig gyenge lesz, s ha netán a forint magához tér, a határ menti bevásárlóturizmus újraindul és a magyarok külföldön elköltött forintjai miatt az államháztartás áfával együtt évente százmilliárdokat bukhat. (A kérdés természetesen makrogazdasági szempontból ennél sokkal bonyolultabb.)
Az áfa itthon fiaskónak számít: akárhányszor hozzányúltak, a hatás olyan volt, mint egy elefánt a porcelánboltban. Amikor csökkentették, komoly veszteséget szenvedett el a költségvetés, amikor emelték, a fogyasztók elhalasztották a nagyobb összegű vásárlásaikat, így a tervezett bevételek elmaradtak. Amikor különvették az alapvető élelmiszereket és az általános napi fogyasztási cikkeket, a vállalkozások fél évig számolgattak, minek hova kell kerülnie, mit hogyan számolnak el és bontanak le. A jelenlegi 5, 15, 27 százalékos áfához jönne még két szint, amit a kormányzat álszent módon a társadalmi igazságosság köntösébe bujtat(na). Az elv, hogy a luxuscikkek forgalmi adója legyen magas (nem tudni, hogy magasabb, mint 27), a napi megélhetéshez szükséges termékek adója viszont legyen alacsony. Az ötlet nem új, Brüsszelben is felmerült hasonló kezdeményezés és a korábbi kormányzatok is pedzegették a témát, de már nyolc éve is világosan elmagyarázták az adószakértők, hogy az áfarendszerben nem lehet érvényesíteni a társadalmi igazságosság elvét, hiszen zsömlét a gazdag is vásárol, hétszemélyes autóba pedig (ha a gyerekek miatt kell) a vékonyabb pénztárcájú is befektet. Nem lehet termékkategóriákban különbséget tenni (miszerint például a Levi\'s farmer luxus, az F&F farmer nem). Pedig ha nem is ezeknél a termékeknél, de hasonló árkategóriákban tetten érhető hasonló fogyasztói magatartás.
Az ideális az egy kulcs lenne − ha már úgysem lehet érvényesíteni a társadalmi igazságosság elvét a forgalmi adóban − és az is alacsonyabb, mint 27 százalék, de ha már így alakult, a meglevő három kulccsal lehetne sakkozni. Tágítani az 5−15 százalékos termékkört, akár úgy, hogy a felső szintet csökkentik és a középsőt emelik, \"menekülő\" kulcsnak pedig megmarad az öt százalék.
