Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem a rendszerváltást követő tömeges munkahelyvesztés vagy a külső konjunktúra kedvezőtlen alakulása magyarázza, hogy a foglalkoztatás szintje Magyarországon, szemben a keleti tömbbel, meg sem közelítette 2000-es években a rendszerváltás előtti szintet − derül ki az MTA Közgazdaságtudományi Intézete, valamint a Budapest Intézet kutatói által készített, a foglalkoztatáspolitika 1990−2010 közötti változásait vizsgáló tanulmánykötetből. A magyar adatok hátterében inkább belső, gyakorta szakpolitikai tévedések − a gazdasági növekedéssel kinőhető munkanélküliség − miatti torzulások vannak. A mutatók alakulásában az elmúlt két évtizedben a költségvetési politika lazulása, az emiatti folyamatos korrekciós kényszer hatására egyre kevésbé kiszámítható üzleti környezet, de nagyobbrészt vélhetően a jóléti rendszer átalakulása a 90-es évek közepén játszotta a legmeghatározóbb szerepet. A munkaerő-kínálat növelésének egyoldalú ösztönzését célzó intézkedések nem növelték a foglalkoztatást − a minimálbér többszöri jelentős emelése pedig kifejezetten ez ellen hatott −, ellenben hozzájárulhatott a szegénység növekedéséhez. A kutatók szerint a foglalkoztatás bővítéséhez elsősorban nem is pénzigényes intézkedések, hanem átgondolt, hosszú távú, több tárca, kormány együttműködésére alapozó stratégiára, a kormányzati apparátus jobb szakmai felkészültségére, továbbá a szükséges politikai döntések felvállalására lenne szükség.
