BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A MédiaLog kompenzálja a lap nélkül maradt előfizetőket

Rövidesen minden budapesti postaládába a megszokott időben érkezhetnek a lapok, az előfizetők kompenzációra számíthatnak, a terjesztési nehézséget okozó cégekkel szemben pedig kártérítési igénnyel lép fel az előfizetéses lapterjesztésért felelős MédiaLog Zrt.

2012. április 6. péntek, 00:00

Fotó: Dömötör Csaba / Marton Szilvia

Normalizálódik a budapesti előfizetéses lapterjesztés − mondta lapunknak Köő-Tóth Győző, a MédiaLog Zrt. vezérigazgatója. A nehézségek két héttel ezelőtt kezdődtek, amikor a fővárosban lévő hat alvállalkozójuk közül négy egyik napról a másikra − a MédiaLog szerint jogellenesen − felmondta a szerződést. Egy hét elteltével Budapest mind a tizenkét problémás kerületében sikerült kivinni a lapokat, most a legnagyobb kihívást az jelenti a társaságnak, hogy a lapok reggel hét órára minden címzetthez megérkezzenek.

Az elmúlt napokra már az utóbbinál is sikerült előrelépni, az újságok több mint fele hét órára a postaládákba került − mondta a vezérigazgató. A helyzeten úgy sikerült úrrá lenni, hogy a MédiaLog minden kerületben felállított egy önálló terjesztőhálózatot. Az új partnerek az előfizetéses lapok mellett egyéb termékeket − például önkormányzati lapokat, más címzett kiadványokat, szórólapokat − is terjesztenek. A kerületekben általában két-három párhuzamos rendszer működik, ezeket felhasználva egy hét alatt fel tudták építeni az új terjesztői hálózatot, amit véglegesnek tekint a MédiaLog.

Azért is akartunk megszabadulni a problémát okozó alvállalkozóktól, mert azok kartellbe tömörülve irreális árat kértek a szolgáltatásért, s most úgy tűnik, ezt sikerül letörni − fogalmazott a vezérigazgató. Álláspontja szerint ezek az alvállalkozók jelentős pénzügyi kárt okoztak a MédiaLognak, amely kártérítési igénnyel lép fel velük szemben. Az utóbbi egyik oka az, hogy a zrt. kompenzálni szeretné előfizetőit. A napokban az érintett tizenkét kerületben valamennyi előfizetőjüknek levelet küldtek, amelyben felajánlották a károsultaknak, hogy megtérítik a meg nem kapott lapok árát, vagy az ügyfelek a kieső napok erejéig meghosszabbíthatják előfizetésüket.

A helyzet kezelésében partnerként viselkednek a kiadók, amelyeket szintén kompenzálunk majd − modta Köő-Tóth. A MédiaLog a kiadókkal közösen előfizető-megtartó akcióba kezd annak érdekében , hogy a terjesztési nehézségek miatt kialakult bizalomvesztés ne vezessen lemondásokhoz.

Médialog-adatok (millió forint)
2010 2011*
Bevétel 7 925,0 7 690,0
Adózás előtti eredmény 10,5 120,0
EBITDA 150,0 246,0
* várható
Forrás: cégközlés
Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet