Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Tízmilliárdokban mérhető az állam kamatmegtakarítása, ha létrejön a megállapodás az IMF-fel és az EU-val − mondta a költségvetésért felelős helyettes államtitkár a parlamentben. Más becslések szerint a nagyságrend hosszabb távon elérheti akár a több száz milliárdot is. Mióta tavaly novemberben a kormány bejelentette a hátraarcot, a befektetők jelentős esélyt adnak a megállapodásnak, de biztosra azért − jó okkal − nem veszik. Ennek megfelelően az állampapírhozamok a kezdeti csökkenés után viszonylag magas szinten stabilizálódtak.
Minél később jön létre a megállapodás, annál tovább fizetjük feleslegesen a milliárdokat. Minél több olyat tesznek vagy mondanak a kormányzó erők, ami ellentétes a megállapodás várható tartalmával, annál messzibbnek tűnik a megállapodás. Megfordítva: minél inkább úgy viselkedik a kormány, ahogyan majd a megállapodás aláírása után viselkednie kell, annál előbb élvezheti a csökkenő hozamelvárások áldásos hatását.
Bár nem vagyok a kormányzat fizetett tanácsadója, de ha a nemzeti szuverenitás elvesztésének még a látszata is kerülendő, akkor a legjobb megoldás a megállapodásig hátralévő hónapokat egyfajta zártkapus edzésként felfogni. Már most példát lehetne mutatni abból, hogyan köti meg önként, teljes szuverenitása birtokában a saját kezét egy fenntartható és átlátható költségvetési politikát folytatni kívánó kormány, és hogyan ragaszkodik nap mint nap következetesen korábbi saját elhatározásaihoz. Ha ezt sikerülne bemutatni, kevésbé tűnne majd kényszeredett zsákban táncolásnak a következő két-három év.
Sajnos számos jel utal arra, hogy nem a zártkapus edzés fogalmával ragadható meg leginkább az, ami mostanában történik. Sokkal inkább valamiféle kapuzárási pánik tanúi lehetünk. Már a 2012-es költségvetés zárószavazása előtt több olyan döntés született, amelyekre az eredetileg tervezett 200 milliárd forintos tartalék makrogazdasági okok miatti törlése után egyszerűen nem volt semmiféle fedezet a tervekben − bármennyire is próbálják a különféle nyilatkozók azóta is fenntartani a néphitet, hogy a 2012-es költségvetés tele van tartalékokkal. De sorolhatjuk a példákat, hogy mit nem kellene tenni, ha a következő két-három hónap valóban a készülő megállapodás időszakának előképe lenne.
Nem kellene megígérni az egészségügyi bérek − egyébként bizonyára szükséges − rendezését, mielőtt az illetékes államtitkár fel tudná mutatni ennek forrását. Nem kellene újabb és újabb bérkompenzációkról dönteni úgy, hogy közben nyoma sincs a költségvetési egyenleg tartásához szükséges ellentételezésnek. Nem kellene a bankokat újabb − most éppen önkormányzati végtörlesztési − veszteséggel fenyegetni, ha a gazdaságpolitika bővülő finanszírozást szeretne elvárni. Nem kellene 2011-re vonatkozóan egy olyan költségvetési hiánymutatót kreálni és folyamatosan kommunikálni (\"nem tervezett egyszeri tételek nélküli eredményszemléletű hiány\"), amely alaptalanul azt mutatja, mintha 2011-ben szigorú lett volna a költségvetési politika (csak mert ez éppen kisebb mint 3 százalék), ugyanis ezáltal az egyenlegben 2012-ben és később bekövetkező tényleges javulás mértékét ugyancsak alaptalanul fogja a valóságosnál kisebbnek láttatni. Ha 2012-ben már a kormány szerint is legfeljebb 0,5 százalékkal nő a GDP és az állam a gazdaságból 2011-hez képest legalább 1400 milliárd forintot kivon, akkor nem kellene letagadni, hogy megvalósíthatatlan cél a \"senki nem járhat rosszabbul\".
Arra már nem kevés példa volt, hogy a kormány először bejelentett nagy terveket, majd utóbb megfutamodott. Voltak esetek, amikor a hatásvizsgálatok teljes hiánya miatt végiggondolatlan intézkedések kárvallottjait csak a jogszabályok kihirdetése után kezdte el a kormány ad hoc módon kárpótolni. Arra azonban még alig volt példa, hogy érdemi méretű csoportok ténylegesen felvállaltan és nem csak a kommunikáció szintjén járjanak rosszul.
Akkor hogyan javul mégis a költségvetés helyzete? Döntően olyan intézkedések hatására, amelyek célcsoportja nem meghatározható. Az áfaemelés, a jövedékiadó-emelés, a chips- és baleseti adó, a költségvetési szervek dologi kiadásainak − tartalmi intézkedésekkel egyébként nem megalapozott − csökkentése, és még sorolhatnám. A kivételek között leginkább csak az evakulcs − áfakulcsét meghaladó − megemelését és a közszféra létszámának 9 ezer fős (csendes) csökkentését említhetjük. A problémáknak ez a szó szerinti elkenése különösen káros a hosszú távú növekedésre nézve. Márpedig a költségvetés fenntartható kiegyensúlyozása növekedés nélkül nem lesz lehetséges, ezért legalább átmenetileg szükségessé fogja tenni konfliktusok felvállalását.
Úgy tűnik, mintha egyesek most akarnák még gyorsan \"elintézni\" azokat az ügyeket, amelyek komoly konfliktushelyzetekkel fenyegetnek és amelyek \"megoldására\" a megállapodás aláírása után már nem lesz mód. Persze reálisan nézve e bombák hatástalanítására sem lesz már valódi lehetőség a hátralévő − reméljük, rövid − időben, ezért azt is mondhatnánk, hogy ezek csak arra jók, hogy megakadályozzák a hitelesség épülésének megkezdését. Nagy kár, mert így még inkább úgy fog tűnni, hogy \"a magyarok\" mindig minden lehetőséget megpróbálnak kihasználni egy kis rendetlenkedésre, és csak akkor hagyják ezt abba, amikor már tényleg lekötötték mindkét kezüket. Sajnos ez alapozza majd meg azt a vélekedést is, hogy addig van itt rend, amíg itt vannak a nemzetközi szervezetek, azaz a gazdaságpolitikai kultúraváltás valójában nem belső késztetésből ered, így pedig nem lehet igazán hiteles.
