A parlamenti frakciók működési támogatásainak emelésére tett javaslatot Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a 2012-es költségvetést megalapozó salátatörvényhez benyújtott módosító indítványában. Az indoklás lakonikus: a megnövekedett törvényalkotói munka indokolja a kiadások emelését. A képviselők javadalmazásáról szóló törvény szerint az országgyűlési képviselők − pontosabban a frakciók − jogosultak működési költségeikhez támogatásra, amelynek mértéke a képviselői alapdíjtól függ. Egy frakció 25 képviselő alapdíjának teljes összegét, valamint képviselőnként további kiegészítést kaphat, utóbbi a kormánypárti frakcióknál az alapdíj 55 százaléka − ezt emelné mostani javaslatában Lázár János 60 százalékra. Az ellenzéki frakciók képviselői kiegészítése az alapdíj 85 százalékáról 90-re, a független képviselőké pedig 100-ról 105 százalékra emelkedne. A függetleneknél nem beszélhetünk frakcióról, így például a Gyurcsány Ferenc alapította Demokratikus Koalíció sem kapja meg a 25 képviselői alapdíjat, csak a kiegészítést.
A képviselői alapdíj a köztisztviselői alap hatszorosa, ez 1998 óta havi 231,9 ezer forint, a mindenkori kormányok ugyanis az alapot 38 650 forinton fagyasztották be. Lázár a megnövekedett törvényalkotói munkával indokolja a többlettámogatást, ráadásul szerinte a pluszpénz nélkül akár az alkotmányos rend is veszélybe kerülhet.
A szó szerinti indoklás szerint \"az Országgyűlés megnövekedett törvényalkotói munkája indokolttá teszi a pártok képviselőcsoportjait a működésükkel járó kiadásokra megillető összeg emelését, valamint a rendelkezésükre álló költségvetési források felhasználhatóságának módosítását\".
