Az E.On még az idén megkezdi az elektromos kutak kiépítését Magyarországon − jelentette be Konrad Kreuzer, az E.On Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke. A társaság tegnap adta át a budapesti Kempinski Hotel Corvinus elektromos töltőállomásait, a szálloda előtt, illetve a garázsban elhelyezett töltőállomásokat bárki használhatja, a jövő év végéig ingyen. Még az idén elindul a Budapestet Béccsel összekötő úton az \"áramkutak\" telepítése, először Tatabányán és Győrben. A tervek további egységekről is szólnak, a pontos ütemezés azonban egyelőre nem ismert − tudtuk meg a társaságtól. A töltőállomások várhatóan a városközpontokba kerülnek − együttműködésben az önkormányzatokkal − turisztikai szempontból (a töltés ideje alatt várost nézhetnek a tulajdonosok). Az egységek üzemeltetési és fizetési modellje egyelőre kidolgozás alatt áll. Jelenleg mindössze néhány ezer hibrid üzemű autó van Magyarországon, az E.On azonban a projektet felkészülésnek tekinti az elkövetkező évek kihívásaira − amit a tölthető (plug-in) hibridek, majd a teljesen elektromos járművek elterjedése jelenthet.
