Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
\"Elképzelhető, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségeket a társadalom eltűri. Ha szerencsés módon kifejlődik a társadalmakban ez a tolerancia iránti képesség, a növekvő egyenlőtlenségek rendkívül jól kiegyensúlyozhatóak általa. Viszont ez a fajta türelem olyan, mint a hitel: egy idő után törleszteni kell.\" Az idézet akár mára is vonatkozhatna, de Albert O. Hirschman még a Harvard Egyetem professzoraként írt 1973-as írása eredetileg a fejlődő országokra vonatkozott. Mégis, csaknem negyven évvel később hasonló probléma jellemzi a fejlett országokat is, többek között az Occupy Wall Street mozgalom ennek a bizonyos türelemnek az elvesztésén keresztül érthető meg.
Vannak, akik számon kérik, hogy a mozgalomnak nincsenek egységes követelései, azonban egy országok sokaságára kiterjedő tüntetéssorozatnál már az önmagában említésre méltó, hogy nagyjából egy mederben artikulálódnak a különböző országok követelései. Munkanélküliség, jövedelemegyenlőtlenségek, ökológiai lábnyom: több helyen e problémákat említik a résztvevők. A tüntetők többsége nem közgazdász, így konkrét válaszokat túlzás lenne várni a mozgalmaktól (bár a madridi \"térfoglalóknak\" például ez a célja). Ugyanakkor a makrogazdasági jelenségek lecsapódását érzékelik, és ezt az önmagát a lakosság \"99 százalékának\" tekintő mozgalom kifejezésre is juttatja.
A gazdaság gyógyítására Joseph Stiglitz, a Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdász-professzora − a Project-Syndicate-ben megjelent esszéjében − számos megoldást említ, ezek közül is kiemelten kezeli az országon belüli és az országok közötti jövedelemelosztás kérdését, amely probléma súlyáról tavasszal már az IMF is részletes tanulmányt tett közzé. A pénzügyi válság megoldásához az annak kirobbanása előtti időszakot és annak főbb problémáit kell megérteni − vallja Stiglitz. A jövedelemelosztás egyértelműen eltolódott azok felé, akik nem költenék el a többletpénzt, szemben azokkal, akiknek a mindennapjaikhoz lenne rá szüksége. A válság előtti periódusban azonban az aktív hitelezés elfedte mindezt. Egyesült államokbeli adatok szerint a lakosság 80 százaléka költötte a jövedelmének 110 százalékával egyenértékű összeget fogyasztásra, ugyanakkor a jövedelmük nem nőtt hasonló mértékben. Nemzetközi szinten az ázsiai válság felértékelte a devizatartalékok emelkedését és az állomány államkötvényekben tartása szintén olcsó hitelt jelentett, közvetlen a kormányoknak, tovább növelve ezzel a magán- és a közösségi fogyasztást.
Az egyenlőtlenségek azonban a hitelezés elapadásával (a hitelképesnek tekintett ügyfelek látványos zuhanásával) a felszínre kerültek. A tüntetők által 1 százaléknak tekintett bankárok bónuszaikért harcolnak, míg a bérek ezzel párhuzamosan elolvadnak, a munkahelyek pedig megszűnnek. A lecsorgás elmélete, azaz az a megközelítés, hogy a gazdasági jólét folyamatosan leszivárog az alacsonyabb jövedelmi helyzetűek világába, legitimálhatná az egyenlőtlenségeket. Az Andrew G. Berg és Jonathan D. Ostry által jegyzett IMF-tanulmány ugyanakkor ezt nem erősíti meg. A \"dagályban minden hajó emelkedik\" analógia átkeretezésével a hajók méretéről beszélnek. Az Egyesült Államokban az átlagos hajó 12-ről 15 láb hosszúra, míg a legnagyobb hajók 250-ről 1100 lábra növekedtek, azaz úgy tűnik, ha volt is dagály, annak erejét a folyamatos apályok elszívhatták.
A Nemzetközi Valutaalap elemzése a gazdasági ciklusokat vizsgálja és arra keres választ, hogy mely tényező jelzi leginkább előre a ciklus végét. A klasszikusnak tekinthető listából (politikai intézmények, oktatás és egészségügy állapota, adósság, nyitottság stb.) a jövedelemelosztás állapota maradt mindig a felszínen. A legalacsonyabb hajó felemelése − még ha rövid távon talán költségesnek is tűnik − hosszú távon az egyenlőtlenség csökkenésén túl az általános gazdasági növekedést is jobban elősegíti − érvelnek a közgazdászok.
