BUX 130339.31 -0,22 %
OTP 40080 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A mobilnet segíti a Telenort

2011. október 27. csütörtök, 00:00

A Telenor Magyarország idei harmadik negyedévi 41,7 milliárd forintos árbevétele mintegy 800 millió forinttal elmarad az egy évvel korábbitól, ami a távközlési cég szerint a hívásvégződtetési díjak csökkentésének és a magyar háztartások alacsonyabb vásárlóerejének tudható be. Ez a változás azonban a 2011. második negyedévi csökkenéshez képest javuló trendet mutat − jegyezte meg a cég. Az adatok szerint idén az első negyedévben 37,7, a másodikban pedig 39,6 milliárd forint bevétele volt a Telenornak.

A harmadik negyedévi EBITDA értéke jóval kedvezőbb 2011 korábbi negyedéveihez viszonyítva, de nem éri el még a 2010-es szintet, a társaság indoklása szerint főként a távközlési különadó és a folyamatban lévő hálózatmodernizáció nyomán felmerült magasabb értékcsökkenési költségek miatt. Az egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétel az egy évvel korábbi 3762 forintról 3655 forintra csökkent.

Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója elmondta, 2011 harmadik negyedévében folytatódott az előző negyedévi trend, vagyis nőtt a cég nem hangalapú árbevétele és tovább gyarapodott a mobilinternet-előfizetőik száma. A társaság szerint már láthatóak a cég mobilinternet-stratégiájának első eredményei, s azt tapasztalják, hogy ügyfeleik fizetni is készek a prémium szolgáltatásokért.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet