A MÁV Zrt. 2012. január elsejétől visszaszervezi a közel hétezer kilométer hosszú felsővezeték-hálózat 2006-ban kiszervezett karbantartását − jelentette be tegnap Szarvas Ferenc, a társaság elnök-vezérigazgatója. A feladatot évekkel ezelőtt − jórészt egykori MÁV-osokra alapozva − két magántársaság, a Vasútvill Kft. és BSS Kft. szerezte meg. Szarvas szerint ezzel az volt a legnagyobb probléma, hogy − versenypiac híján − a MÁV árelfogadó szerepbe került, az üzemeltetés ráfordításai megduplázódtak ebben az időszakban.
A MÁV számításai szerint a cégekkel kötött szerződés alapján jövőre 5,2 milliárd forintjába került volna ez a munka a vasúttársaságnak, miközben a vállalatcsoporton belül ez 3,2 milliárdból megoldható − így az éves karbantartás mintegy kétmilliárd forinttal kerül majd kevesebbe. Ráadásul a rendszer karbantartása az elmúlt években nem felelt meg az elvárásoknak. A MÁV ezért döntött úgy, hogy nem él a 2011 végén lejáró szerződés meghosszabbításának lehetőségével.
A visszaszervezés egyszeri 2,5 milliárd forintos beruházást igényel, a tevékenységhez szükséges eszközöket az év végéig kell beszerezni − a határidő a közbeszerzési eljárás miatt szoros, ami kockázatot hordozhat magában. A két cégtől körülbelül 500 főt vesz vissza a vasúttársaság, amely e területre további munkatársakat is keres.
