Önmagukban nem a hatósági árak jelentenek problémát, hiszen ilyenekre a nyugat-európai piacgazdaságokban is van példa − hangsúlyozta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója. Hegedűs úgy vélte, a lényeg az, hogy a meghatározott díj követi-e a valós költségeket, ráfordításokat, kifejezi-e az üzleti és lakossági fogyasztók számára az energia valós költségeit. Amennyiben a kormány erre törekszik, a hatósági ár legfeljebb a monopolpozícióból adódó esetleges extraprofitot foghatja vissza. A szakember szerint a probléma Magyarországon elsősorban tehát nem ebből, hanem az energiaárak befagyasztásából, illetve abból a szándékból adódik, hogy az energiahordozók árát csökkenteni kell a rezsiköltségek visszafogása érdekében. Márpedig a forint árfolyama a dollárral szemben jelentősen romlik, ez pedig a fogyasztók és a szolgáltatók számára kemény költségnövekedést jelent, amelyet előbb-utóbb el kell ismerni, hiszen amennyiben ez az \"áreltérítés\" sokáig fennmaradna, akkor a fejlesztési források és a szolgáltatók működési lehetőségei drámaian csökkennének − tette hozzá Hegedűs.
Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a hazai energiaszektor lehetőségeit reálisan kell megítélni, nem érdemes \"álmokat kergetni\".
A magyar gazdaság az egy főre jutó energiafelhasználás szempontjából nem nevezhető \"energiafalónak\", az energiával összefüggő költségek azonban mégis magasak. A lakossági költéseken belül az energia súlya kétszerese az európai átlagnak, az utóbbi években pedig meredeken emelkedett ez a részarány − a magyar GDP-termelés nagyon alacsony szintű az energiafelhasználáshoz képest. Vásárlóerő-paritáson mérve 50-60 százalékkal magasabbak a hazai árak az európai átlagnál.
Hegedűs szerint paradigmaváltás előtt áll a földgáz árának meghatározása, a fogyasztás csökkenésével, a nem konvencionális gázkészletek megjelenésével, az lng népszerűségének emelkedésével új helyzet jön létre Oroszország számára. A diverzifikálás pedig önmagában nem előny, csak amennyiben valós versenyt teremt − tette hozzá az ügyvezető igazgató az épülő gázvezetékekkel kapcsolatban.
