Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. autópálya-felújítási programja idén áprilisban kezdődött el, de az idei esztendő legnagyobb burkolat-helyreállítási munkájának helyszíne az M1-es autópálya 12−61. kilométerszelvények közötti része lesz (Biatorbágy és Tatabánya között), ahol szeptembertől november elejéig a haladó sáv aszfaltrétegének cseréje mellett helyenként az alapréteg megerősítését fogja elvégezni a megbízott kivitelező. A rekonstrukció alatt a hosszabb idejű zárások esetén is irányonként két sáv áll az arra közlekedők rendelkezésére, így elkerülhetők lesznek a nagyobb torlódások és fennakadások − tájékoztatta lapunkat az ÁAK, ahol azt is hangsúlyozták, hogy a kivitelezőket minden esetben közbeszerzési eljárás keretében választották ki. Az M1 burkolatfelújítási munkáit a Magyar Aszfalt Kft. végzi.
Nagy felületű burkolatjavításra ezenkívül még az M0-s autóút déli szektorában, valamint az M3-as autópálya emődi térségében, az M7-es autópálya balatonvilágosi és martonvásári térségében kell számítani az év során.
Az előre nem tervezhető, karbantartási jellegű vagy azonnali beavatkozást igénylő felújítási munkákra érvényes keretszerződésekkel rendelkezik at ÁAK, ezeken kívül öt jelentősebb hídfelújítási munka szerepel az ÁAK idei programjában. Ezek közül az első, az M19-es autóút 1. kilométerszelvényénél található híd felújítása már márciusban elkezdődött és május 24-én elkészült. A hídjavítást a CH-C 2010 Konzorcium végezte.
Az M3 autópálya 42. kilométerszelvényében lévő vasútvonal feletti hídon rendkívüli sürgősséggel az elválasztó sávi szegélyeket kellett cserélni, ez július 5. és augusztus 25. között készült el. Az itteni munkálatokat a Közgép Zrt. végezte el.
Az M8 autópálya, Pentele Duna-híd (80. kilométerszelvény) pilléreire szeptember 15. és október 15. között üzemi korlátokat szerelnek fel, ez rövid idejű leállósávzáráson kívül más forgalomterelést nem igényel.
Az M5 autópálya 13. kilométerszelvénye feletti Szentlőrinci úti csomóponti híd szerkezetigerenda-javítása, sarucseréje szeptember 12-én kezdődött el, teljes hídzár mellett. A felújítás befejezése októberben várható. Az M5 és az M8 autópálya javításait a Hídtechnika Kft. végzi.
Az M15 autóút 5. kilométerszelvényében lévő vasúti híd részleges szigeteléscseréje, a dilatációs szerkezet cseréje, félpályás, jelzőlámpás forgalomterelés mellett augusztus 15. és október 10. között készül el. Ezt a munkálatot szintén a Magyar Aszfalt Kft. végzi el.
Az ÁAK Zrt. a felújítások során minden esetben gondosan ügyel arra, hogy a kivitelezésre a forgalom lehető legkisebb zavarása mellett és a legrövidebb időn belül kerüljön sor. Az idei évben az ÁAK Zrt.-től azt is megtudtuk, hogy idén mintegy nettó kettőmilliárd forintot tud a kezelésébe tartozó gyorsforgalmi úthálózat fenntartására és karbantartására fordítani.
