BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kartellgyanúban a megyei lapkiadók

2011. szeptember 26. hétfő, 00:00

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a napokban előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott két megyei lapkiadó vállalat, az Axel Springer-Magyarország Kft. és az Inform Média Kft.székhelyén, illetve telephelyén. (Az előbbi egyebek között a Békés Megyei Hírlap, a Dunántúli Napló, a Petőfi Népe, a Somogyi Hírlap kiadója, míg az Inform Média Északkelet-Magyarország három megyéjében jelentet meg napilapokat.) Az említett két kiadó mellett a GVH március 22-én indított versenyfelügyeleti eljárásának érintettje még a Kisalföldet és Délmagyarországot megjelentető  Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., valamint több dunántúli napilapot is megjelentető Pannon Lapok Társasága Kft. A négy cég ellen a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indult eljárás.

A GVH rendelkezésére álló információk szerint az említett vállalkozások (illetve azok jogelődjei) között a 2000-ben létrejött vasárnapi lapokkal kapcsolatos szerződések kölcsönös versenytilalomra, illetve árak egyeztetésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak. Ennek értelmében a felek kölcsönösen nem támadják meg egymás megyei/regionális piacait, e kölcsönös versenytilalom nemcsak a vasárnapi lapokra vonatkozik, hanem bármilyen nyomtatott lapra, és kiterjed a helyi elektronikus médiára is. Feltételezhető továbbá, hogy a felsorolt vállalkozások egyeztetéseket folytattak az árus lapárakra és hirdetési árakra vonatkozóan is.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet