Az öt kiemelt látványcsapatsportág egyesületei 10−15 milliárd forint közötti igényt nyújtottak be a társaságiadó-kedvezményből kérhető támogatásokra − mondta Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke tegnap a Digi Sport televízió műsorában. A politikus szerint az idén 5−7 milliárd forintra lehet fedezet, a múlt csütörtökön lejárt határidőig beérkezett igények elbírálására pedig 60 nap áll a sportági szövetségek rendelkezésére − ugyanakkor ezt megpróbálják egy hónapra leszorítani, október közepére-végére, így átfogó kép alakulhat ki az igényekről. Korábban arra számítottak, hogy a legnagyobb igény az utánpótlás-nevelési támogatásokra érkezik, azonban úgy tűnik, a létesítményfejlesztéshez szükséges összegekre szinte ugyanakkora szükségük lenne az egyesületeknek − tette hozzá Bánki. A bizottsági elnök szerint a Puskás Ferenc Stadion lebontása a 2012-es költségvetéstől függ. A stadion bontását eredetileg az október 11-i magyar−finn labdarúgó Eb-selejtező után kezdték volna el − számolt be az MTI.
