Az európai fővárosok közül Budapest belvárosában tartottak először nem hagyományos üzemanyaggal hajtott járművek számára versenyt. A tegnap megrendezett MVM Energia 2.0 Futamon napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók és motorok álltak rajthoz. A Magyar Villamos Művek vezetése erős, sikeres nemzeti vállalatcsoportot épít, és így felelős a széndioxidkibocsátás-mentes energia előállításáért, amely a fenntartható jövő alappillére − fogalmazott az eseményt megelőző sajtótájékoztatón Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója. Az eseményen zömmel azok a ma is elérhető zöld technológiák vonultak fel, amelyeket a járműgyárak már ma felhasználhatnak a környezet megóvása érdekében. Petis László, a verseny technikai igazgatója szerint közel negyven járművel regisztráltak az eseményre. Felkai György, az MVM kommunikációs igazgatója elmondta, a rendezvényt a tervek szerint a jövőben évente megrendezik majd, a későbbiekben pedig külföldiek jelentős részvételére is számítanak.
