Három óriáscég versenyez a német Hochtief-csoport nemzetközi repülőtereket − köztük a budapesti Liszt Ferenc repülőteret − üzemeltető cégekből álló holdingjáért, amely nagyjából 1,3 milliárd euróért kelhet el − számolt be a Reuters. A pályázat utolsó előtti körébe bekerült a kínai Hainan Airlines, a Vinci francia építőipari társaság és a német Fraport. Mindhárom jelentkező 1,3 milliárd euró körüli összeget ajánl. A német társaság a Budapest Airport Zrt.-ben rendelkezik a legnagyobb tulajdoni hányaddal, 49,6 százalékkal. A csomag könyv szerinti értéke 1,6 milliárd euró. Közben a 2-es terminál előterének érkezési szintjén lehet ismét beszállni a telefonon előrendelt taxikba a Liszt Ferenc repülőtéren, a taxisok és az utasok észrevételei nyomán ugyanis erre az eredményre jutottak a Budapest Airport (BA) és a BKK, illetve a taxisszervezetek tárgyalásai. Taxis-érdekképviseletek június elején tartottak autós felvonulással egybekötött demonstrációt, amikor petíciót adtak át Tarlós István főpolgármesternek.
