Közös megegyezéssel távozik pozíciójából Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója − a főváros sajtóirodájának közleménye szerint ebben állapodtak meg a Tarlós István főpolgármesterrel tartott vasárnapi találkozón. Lapunk azon kérdésére, hogy mi vezetett ehhez a helyzethez, lapzártánkig nem kaptunk választ. A közlemény szerint Tarlós nem enged végkielégítést fizetni Kocsisnak, arról pedig, hogy a korábbi városvezetés milyen szerződést kötött vele, illetve hogy a kollektív szerződés mit tartalmaz a prémiumról, a \"BKV gazdasági igazgatója ad tájékoztatást\". A főpolgármester a BKV vezérigazgatói teendőinek ellátásával ideiglenesen Várszegi Gyulát, a vállalat igazgatótanácsának elnökét, a Metrober és a MÁV volt vezérigazgatóját bízta meg, a posztra a közeljövőben pályázatot írnak ki. Kocsis 2008-ban került a BKV élére, ettől kezdve a cégvezetés számos jogsértőnek tartott esetben tett feljelentést. Kocsis ezt megelőzően 2005-től 2008-ig a Magyar Villamos Műveket, 2002-től 2005-ig pedig a Paksi Atomerőművet vezette, korábban pedig az Állami Vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese, illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója is volt.
