Több tervezett átadási határideje volt már a készülő metróvonalnak, az egyik szerint már közlekedniük kellene a szerelvényeknek, egy másik, pesszimista terv szerint pedig csak 2015-től járnak a metrók. Tarlós István főpolgármester a közelmúltban előállt egy új, 2014. első félévi határidővel. A BKK szerint amennyiben minden a jelenlegi − a metrószerelvények megváltozott szállítási határidejével is kalkuláló − ütemterv szerint halad, akkor nem lesz akadálya a határidő tartásának.
A teljes beruházás mára közel 70 százalékos műszaki készültségi fokot ért el. Az alagút − vonali és összekötő alagutak − szerkezetépítését követően a budai oldalon befejeződtek az állomásszerkezetek kivitelezési munkái, itt már hónapokkal ezelőtt munkaterületet kapott a belső beépítő, illetve bizonyos területeken a rendszerépítő is. Emellett a vágányépítés megközelítette a Duna vonalát, a kelenföldi járműtelep pedig az ősz folyamán átadható lesz. A pesti oldalon is befejeződnek ősszel a szerkezetépítési munkálatok és itt is dolgozik már a belső beépítő minden helyszínen.
A tesztelések, üzempróbák maradnak csupán hátra 2012 végétől, ezek teljes lezárása a járművek tényleges leszállításától függ. (Az Alstom 22 szerelvényt gyárt a 2-es vonalra 150 millió euróért és 15 plusz 7 automata szerelvényt a 4-es vonalra 114 millió euróért). Ennek tükrében tehát tartható az említett 2014-es határidő, a használatbavételt a kapcsolódó felszíni munkák készültsége, különösen a kelenföldi-őrmezői autópálya-csomópont kialakításának elhúzódása veszélyeztetheti − jegyezték meg a BKK-nál. Az idei várható projektköltség 45 milliárd forint.
