BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Januártól tovább csökkennek a telefondíjak

2011. szeptember 2. péntek, 00:00

A következő három évben a mobiltelefon-szolgáltatóknak 40 százalékkal csökkenteniük kell a mobil-hívásvégződtetési díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) most megszületett határozata alapján − mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője. Ilyés Márton, a hatóság főosztályvezetője elmondta, hogy 2003-ban még 40 forint körüli díjat alkalmaztak a mobilszolgáltatók, az idén pedig percenként bruttó 11,86 forintot fizetnek nagykereskedelmi díjként egymásnak.

Ez csökken jövőre 20 százalékkal, 9,46 forintra, 2013 januárjától további 20 százalékkal 7,06 forintra. Bár a határozat csak az említett időszakra vonatkozik, az összeg várhatóan itt nem áll meg, és 2014 januárjától 4,64 forintra mérséklődik. Kiricsi Karola hangsúlyozta, hogy bár a mostani határozat a nagykereskedelmi árakra vonatkozik, az hatással lesz a kiskereskedelmi árakra is. Az NMHH épp ezért avatkozik a versenybe. A díjcsökkenés mértékét még nem tudni.

Az biztos, hogy a szolgáltatók a következő év elejéig még a jelenlegi 11,86 forintot számolhatják fel, ezt követően kell csökkenteniük a nagykereskedelmi díjakat. Addig azonban a társaságoknak lehetőségük van arra is, hogy a bíróságon támadják meg az NMHH határozatát. A cégek ilyen irányú tervei egyelőre nem ismertek, a Magyar Telekomnál \"folyamatban van az említett NMHH-határozat feldolgozása, a várható piaci és bevételhatások elemzése\". Úgy tudjuk, a társaságok kifogásolják, hogy a határozat megszületése előtt nem készült hatásvizsgálat.

A nagykereskedelmi díj 20 százalékos csökkentése nem jelenti azt, hogy a kiskereskedelmi díjak is ilyen mértékben mérséklődnek. Ennek az árrésen túl egyéb okai is vannak. Egy hívás költsége több elemből áll: az indításból, a tranzitálásból és a végződtetésből. A hatóság az előbbi kettőt nem szabályozza, csak a végződtetést, ami a teljes költség tizenöt százaléka. A szakemberek szerint  valamilyen mérséklődés azért várható. Leginkább  a vezetékes hálózatból indított és mobilban végződtetetteknél lehet csökkenés.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet