Méltánytalannak tartják az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők a közmunkabér mértékét, ami véleményük szerint nem ösztönöz munkára, összege nem éri el a létminimumot, a munkáltatók pedig visszaélhetnek vele. Azt is kifogásolják, hogy a kormány erről sem egyeztetett az érdekképviseletekkel. A közmunkabérről szóló múlt heti kormányrendelet a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások havi bérét − szakképesítési igénytől függően − 57, illetve 78 ezer forintban határozta meg. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint kifogásolható, hogy a közmunkabérrel a kormány különbséget tesz munka és munka között. A minimálbér fogalma éppen azt jelenti, hogy ennél kevesebbet ne lehessen munkáért adni − fogalmazott Gaskó István, a Liga elnöke, aki szerint alkotmányossági problémákat is felvethet, hogy a közmunkások a minimálbérnél is kevesebbet keresnek. Borsik János, az Autonómok elnöke azt emelte ki, hogy az 57 ezer forintos bruttó összeg messze elmarad a létminimumtól.
