BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Telekom Szolnokon teszteli a mobilos fizetést

2011. augusztus 29. hétfő, 00:00

A Magyar Telekom − Magyarországon elsőként − a nyáron kezdte el az új, mobil NFC technológiára épülő szolgáltatásai tesztelését a T-City Szolnok Városkártya program elektronikus közlekedési rendszerében. Több mint két éve működik sikeresen Szolnokon a T-City program, amelynek célja, hogy a város lakói elsőként ismerkedhessenek meg a legkorszerűbb technológiákkal, valamint a Telekom legújabb innovációival − mondta Pataki Róbert, a Magyar Telekom stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese. A Telekom mobil NFC alapú próbaüzemének előzménye a néhány hónapja bevezetett T-City Szolnok Városkártya. Ez egy olyan személyre szabott, intelligens kártya, amelynek segítségével egy új, közösségi szolgáltatásrendszer érhető el Szolnokon, és többek között a helyi közlekedésben is használható. A közelmúltban bővült tehát ez a Városkártya program, s a tesztelésben részt vevő NFC-képes mobiltelefonok segítségével − csupán egy érintéssel − is érvényesíthető a jegy vagy bérlet a Jászkun Volán helyi járatain.

A kártyákon és mobilkészülékeken egyidejűleg több díjtermék, azaz akár bérlet és jegy is lehet együttesen, amelyek megvásárolhatók a központi bérletpénztárban, a későbbiekben pedig webshopban és sms-sel egyaránt. Így a fizetés készpénzzel, bankkártyával vagy a későbbiekben Mobilvásárlással is lehetséges. Az sms-sel vagy webshopon keresztül történt vásárlást igazoló eSzámlát az utas regisztrált e-mail-címére automatikusan megküldi a rendszer. Az utas az sms-sel vagy webshopban vásárolt bérletet vagy jegyet a pénztárakban elhelyezett információs és feltöltőpontokon írathatja jóvá telefonjára. A készüléken megnézheti azt is, hogy mikor jár le a bérlete vagy mennyi jegy áll még rendelkezésére. A jegyek, bérletek a buszokon érvényesíthetőek. Az utazásra történő jogosultság ellenőrzését a jegyellenőrök pda készülékek segítségével végezhetik el.

A tervek szerint a szolnokiak az sms-sel és webshopban vásárolt buszjegyeiket a jövőben a buszokon vagy mobilkommunikáció útján is feltölthetik majd a telefonjukra, így sorban állás nélkül, a mobiljuk segítségével gyorsan és kényelmesen használhatják a tömegközlekedési eszközöket.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet