BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A görög válságot is megérezte a Rail Cargo Hungaria

2011. augusztus 26. péntek, 00:00

A régió gazdasági folyamatai, de még a görögországi események is hatással vannak a vasúti árufuvarozásra, s részben ezeknek, valamint a magyarországi építőipar alacsony teljesítményének köszönhetően a Rail Cargo Hungaria Zrt. idei árbevétele ugyan néhány százalékkal meghaladhatja a tavalyi 75 milliárd forintot, de a szállított áru mennyiségében csökkenés következhet − mondta lapunknak az osztrák vasúttársaság, az ÖBB közvetett tulajdonában lévő cég elnök-vezérigazgatója, Kovács Imre. A gazdasági válság után tavaly már megindult a növekedés, és ez a lendület folytatódott 2011 tavaszáig, majd megtorpanás következett, s azóta nem sikerült hozni a múlt évi értékeket.

A cég forgalmának csupán 20 százalékát teszik ki a belföldi szállítások, 80 százalékát a nemzetközi fuvarozás adja, az utóbbin belül körülbelül 30-30 százalék az export és az import, s 20 százalék a tranzit − az utóbbinak jelentős szerepe van a fuvarteljesítmény elmaradásában. A különböző nagy ipari cégeknek szállító Rail Cargo Hungaria Zrt. ma még abban sem bízhat, hogy majd a mezőgazdaság kilendíti a jelenlegi állapotából, hisz egyelőre nem lehet tudni, hogy a gabonakereskedők mekkora mennyiséget akarnak a különböző kikötőkbe szállíttatni − fogalmazott a vezérigazgató.

A céget a többi piaci szereplőnél is rosszabb időben érte a gazdasági válság, hisz a MÁV Cargo 2008-as privatizációjakor kikötötték, hogy a következő években milyen feltételek között tevékenykedhet, így például a krízis idején nem csökkenthettek a létszámon. E megkötések 2011. január 1-jétől megszűntek, azóta pedig 20 százalékkal csökkentették a létszámot (a cégcsoportnál jelenleg 2300-an dolgoznak), eközben több milliárd forintot fordítottak arra, hogy megkönnyítsék a távozók cargo utáni életét. Emellett az önköltség szintjére emelték az árakat, s optimalizálták a cég működését, például új technológiákat vezettek be, illetve részben saját mozdonyokat \"vetettek be\" a béreltek helyett. Mindezeknek köszönhetően a cég eredménye idén már közelít a mullszaldóhoz, jövőre pedig nyereséget termelhet − véli Kovács.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet