BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hitelből veszik meg az MTV-székházat

2011. augusztus 19. péntek, 00:00

Összesen nettó 22 milliárd forintba kerül a Magyar Televízió (MTV) Kunigunda utcai székházberuházása − mondta Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója egy tegnapi sajtótájékoztatón. (Néhány hete  jelentették be, hogy az MTVA megveheti a beruházótól, illetve a bérbeadótól a gyártóbázist.) Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke ehhez azt tette hozzá, hogy ez az összeg jó esetben negyede, rosszabb esetben pedig harmada annak, mint amennyit az MTV-nek bérleti díjként ki kellene fizetnie a következő negyven évben, ami után még mindig nem kerülne az állam tulajdonába a gyártóbázis.  Balogh szerint az említett négy évtized alatt körülbelül bruttó 130 milliárd forintot kellett volna fizetni a gyártóbázisért. Bár a végső összeget nehéz pontosan megmondani, mivel a szerződést euróban kötötték meg − tette hozzá lapunknak Balogh. Az MTVA-nak egyébként másfél éve van arra, hogy megvásárolja az ingatlant. A vételhez banki hitelt kívánnak felvenni, amire rövidesen közbeszerzési pályázatot írnak ki.

Az MTVA  nemcsak az óbudai székházat és a hozzá tartozó telket vásárolja meg az említett összegből, emellett ugyanis tulajdonába kerülhet a szomszédban lévő Market Építő Zrt.-székház, valamint egy másik, 43 ezer négyzetméteres telek. Az ingatlanokra azért van szüksége az MTVA-nak, mert idővel ide kívánják költöztetni a teljes közmédiát. Úgy tudjuk, először a Duna Televízió érkezik a Kunigunda utcába, amelynek hírszerkesztősége már átköltözött. Balogh lapunknak azt mondta, hogy erre azért volt lehetőség, mert egyes területeket felszabadítottak, így volt, illetve van még szabad kapacitás az épületben.

Balogh azt is elmondta, hogy a korábbi, Szabadság téri ingatlan eladásával és az új központ építésével kapcsolatos vizsgálat folyik, s azt is jelezte, hogy az eredményét nyilvánosságra kívánják hozni.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet