A parlament több bizottságában is téma volt tegnap a kormány devizaadós-mentő csomagja, ahol az ellenzéki képviselők azt firtatták, hogy a kormány javaslata miért csak a lakáscélú devizahitelekre terjed ki, ahogy arról lapunk is beszámolt (Napi Gazdaság, 2011. június 14.). A törvényjavaslatban az szerepel, hogy a törvény a lakáscélú jelzáloghitelekre vonatkozna, ugyanakkor a fogyasztóvédelmi bizottságban Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára úgy fogalmazott, hogy a törvényjavaslat mindazokra vonatkozik, akiknek ingatlanja jelzáloggal terhelt.
Konkrétabban fogalmazott Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke, valamint Nátrán Roland, az NGM helyettes államtitkára: mind a ketten megerősítették, hogy a kormányzat szándéka szerint az adósmentő csomag árfolyam-rögzítéses megoldása a szabad felhasználású jelzáloghitelekre is vonatkozna. Mind a politikus, mind a szakember próbálta érzékeltetni, hogy nincs e kérdésben tévedés − már a most beterjesztett csomagban is ez szerepel −, a vita során várhatóan egyértelműsítik a kormányzati szándékot. A bizottságok kormánytöbbsége tárgyalásra alkalmasnak találta a javaslatot, így annak vitája már a héten megkezdődik.
A gazdasági bizottság zöld utat adott az adótörvények egyes módosításának is: a kormány az E85-ös bioetanol adókedvezményét csökkenti, ami e benzin esetében 12 forintos literenkénti emelést jelent majd (Napi Gazdaság, 2011. június 6.). A kormány a költségvetési bevételi kényszerrel és a hiánycél tartásának igényével magyarázta az adóemelést. Hasonló a helyzet a dohány jövedéki adójának emelésével: a cigaretta minimumadója 2,4 százalékkal emelkedik, ám a vágott dohányé 6−11 százalékkal. A dohányfogyasztás az utóbbi időben az alacsony adótartalmú termékek irányába tolódott el − ilyen a vágott dohány is −, ezért emelkedik ennek jobban az adója.
