A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A Magyar Rezidens Szövetség vasárnap tartja nagygyűlését, ahol négy régiós vezető és a szervezet országos vezetése arról tárgyal, hogyan hívják fel a kormányzat és a társadalom figyelmét: súlyos veszélyhelyzet van. Elképzeléseiket azonban már ma is ismertetik. Nem nézhetjük ölbe tett kézzel, ahogy betegeinkre és ránk dől a magyar egészségügy − indokolta a \"gyorsítást\" Papp Magor, az érdekképviselet elnöke. Ugyanerről beszéltek a résztvevők azon a szombati keszthelyi fórumon is, amelyen az alapellátó orvosok szövetsége (FAKOOSZ) az orvosi kamarával és a szakszervezettel együtt vett részt. Papp lapunk érdeklődésére azt mondta, kicsit más dologról van ugyan szó, de a külön tájékoztatás nem jelent különállást, a szakmai összefogást ő is nagyon fontosnak tartja.
Már az elmúlt időszakban jól látszott, hogy a szervezeteket − így nyilvánvalóan magát az orvostársadalmat is − igencsak megosztja a hálapénz. Papp Magor érdeklődésünkre hangsúlyozta: morálisan is rendezni kell az orvosok helyzetét. A szakmának meg kell egyeznie abban, milyen módszertani eszközökkel, fizetési keretek között lehet leszámolni a paraszolvenciával. (Emlékezetes, hogy a szövetség a hálapénz elllen zöldkeresztes mozgalmat kezdeményezett, ennek keretében dupla pénzt kaphatott volna, aki vállalja, nem fogad el ilyen juttatást, az orvosi kamara elnöke azonban éles szavakkal bírálta ezt az elképzelést.)
Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) elnöke szerint a látszólagosnál sokkal kisebb az ellentét ezen a téren. Az orvosok 10 százaléka kapja a paraszolvencia 90 százalékát − hangsúlyozta Bélteczki, de felvetésünkre elismerte: ők a leghangosabbak és a legnagyobb befolyással rendelkezők. A MOSZ szerint nem a mechanikus fizetésemelés lehetne a megoldás, hanem az, hogy az orvosi jövedelmeket az átlagbérhez kötve szabják meg: 1,5−3-szoros szorzót kellene alkalmazni a végzettség, gyakorlat arányában. Ez Bélteczki szerint 180 milliárd forintból megoldható lenne.
Abban a jelek szerint minden szervezet egyetért, hogy ezt a \"politikai\" döntést a költségvetés helyzetétől függetlenül, illetve arra figyelve is mindenképpen meg kellene hozni (lapunknak többen is utaltak a befolyó magán-nyugdíjpénztári pénzekre). Papp Magor szerint az egészségügyért felelős államtitkárság és Szócska Miklós államtitkár is mindent megtett, de úgy tűnik, nem kapnak olyan támogatást a kormányzattól, amellyel érdemben befolyásolni tudnák az egészségügyi dolgozók elvándorlását.
Érzékelhetően a forráspontra érkezett a szakma. Kérdés, hogy a vészkiáltás milyen formában hangzik el. Az előző kormány idején sztrájkot és szolgáltatáskorlátozást is kilátásba helyeztek, de úgy tűnik, ezzel a módszerrel most nem akarnak élni. Papp úgy véli, nincs mire várni a markánsabb fellépéssel, ennek módjáról azonban egyelőre nem beszélt. A FAKOOSZ nem zárta teljesen ki, a MOSZ viszont támogatását jelezte a tömeges felmondás szervezéséhez. A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István lapunk érdeklődésére meglehetősen ingerülten csak annyit mondott: szükségtelen bármilyen szervezkedés, ahogy elfogynak az országból az orvosok, a kormányzatnak mindenképpen lépnie kell, a helyzet maga kényszeríti tehát ki a megoldást. Bélteczki viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy \"a radikalizálódás életet és vért követel majd\". Az idő mindenesetre már mindenki szerint elfogyott, a kérdést még ebben az évben mindenképpen rendezni kell.
Pusztai Erzsébet egészségpolitikus úgy látja, elérkezhet egy olyan pont, ahonnan már nagyon nehéz (és drága) a visszaút. A magyar egészségügy szerinte már most is a megkettőződés irányába halad, az állami rendszer fokozatosan pusztul, a tehetősebbek magánellátást vesznek igénybe.
