Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A közelmúltban az Európai Bizottság (EB) egymilliárd euró összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki az Intelre: az erőfölényben lévő chipgyártó óriásvállalat stratégiájának egyik lényegi aspektusa az volt, hogy komoly árkedvezményeket adott a processzorait beépítő számítógépgyártóknak (Dell, HP, Lenovo stb.), azzal a feltétellel, hogy azok kizárólag vagy közel teljes egészében Intel márkájú központi feldolgozó egységeket építenek be a termékeikbe. Ez a gyakorlat az EB szerint alkalmas volt arra, hogy az Intel versenyjogilag nem elfogadható eszközökkel szorítsa ki versenytársait a piacról.
Ez az eset jó példáját adja a versenyjogi joggyakorlat által ragadozó (vagy felfaló, kiszorító − angol terminológiával exclusionary vagy predatory pricing) árazásnak nevezett jelenség problematikájának.
A versenyjogi eszközökkel történő beavatkozás indokoltságát az a megközelítés adja, amely szerint a fogyasztók csak egy bizonyos ideig élvezhetik az erőfölényes vállalkozás által alkalmazott különösen alacsony ár előnyeit, hosszú távon azonban \"nagy árat\" fizetnek érte. Hiszen a már egyébként is jelentős piaci erővel rendelkező cég addig tartja irreálisan alacsonyan, azaz önköltség alatt az árait, amíg meg nem \"roppantja\" konkurenseit, amelyek − nem bírván az ésszerűtlenül alacsony árképzési hajszát − kénytelenek elhagyni a piacot. Miután pedig a gyengébb cégek kiszorultak a piacról, az erőfölényben lévő vállalat − gyakorlatilag egyedüliként a piacon − már olyan szintre emeli az árait, amilyenre kívánja. Nem mellesleg hírhedtté is válik, hiszen a potenciális piacra lépőnek számolnia kell azzal, hogy ha belép, akkor a cég agresszív árpolitikát fog vele szemben alkalmazni, és így próbálkozása valószínűleg már eleve kudarcra ítéltetett.
Az említett anomáliák miatt az uniós és a magyar versenyjog is tiltja és szigorúan szankcionálja a domináns vállalat által folytatott ilyen jellegű vállalati stratégiát.
A France Télécom (Wanadoo)-ügyben például az EB azért szabott ki tízmillió eurós bírságot, mert bizonyítást nyert, hogy az erőfölényben lévő telekommunikációs cég a lakossági szélessávú internetszolgáltatásait veszteségesen árazta, amivel tudatos stratégiát folytatott e dinamikusan fejlődő piac jogszerűtlen megszerzésére.
Alapvető probléma azonban, hogy számos esetben \"első ránézésre\" nem állapítható meg egyértelműen, hogy az adott vállalati gyakorlat felfaló árazást takar-e. Éppen ezért, ha egy vállalat a riválisa részéről ilyen vagy ehhez hasonló gyakorlattal szembesül, érdemes a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordulni, ugyanis ennek a szervnek állnak rendelkezésére azok a vizsgálati jogosítványok (dokumentumokat kérhet be, nyilatkozattételre kötelezhet stb.), amelyek igénybevétele révén eldönthető az esetleges versenyjogi beavatkozás szükségessége.
Mindenesetre a versenyhatóságnak is rendkívüli körültekintéssel kell mérlegelnie az esetleges beavatkozás indokoltságát: ennek során el kell határolnia a versenyszabályokba ütköző felfaló árazást azoktól az árcsökkentő lépésektől, amelyeket a természetes versenyfolyamatok keretében tesznek a cégek. Így például jogszerű a vállalat azon tevékenysége, amikor olyan időszakos akciót, szezon végi kiárusítást vagy csupán néhány termékre kiterjedő árengedményt vezet be, melyek célja a vevők átcsábítása más eladóktól, valamint olyan imázs kialakítása, amely az adott vállalkozást a fogyasztók szemében olcsónak láttatja. Ezek a marketingfogások hatékony versenyt indukálhatnak és a fogyasztók számára pozitív hatással − alacsony árakkal − járhatnak. Azonban amikor egy domináns vállalat huzamosabb ideig tartó üzleti stratégiája kifejezetten arra irányul, hogy hatékonysággal nem indokolhatóan olyan alacsony árakat állapítson meg, hogy azzal riválisait versenyképtelenné tegye, az már könnyen felkeltheti a versenyhivatalok érdeklődését.
