Két jelentős ponton módosítaná a jelenleg hatályos alkotmányt Lázár János és Balsai István fideszes politikusok. Arra tesznek javaslatot, hogy a törvény mondja ki: \"Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető.\" Ez azt jelenti, hogy a formálódó szigorú rokkant- és korhatár előtti nyugdíjszabályok a már megállapított járadékokra is vonatkozni fognak, azt akár el is vehetik az érintettektől.
Összetett kérdés, meg lehet-e ezt tenni. Az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi határozata szerint alkotmánymódosítás nem lehet alkotmányellenes, vagyis ezek szerint a szigorítás megléphető. Az Ab eddigi ítélkezéséből az is világossá vált azonban, hogy megszerzett szociális jog nem csorbítható − vagyis az ilyen szigorítás alkotmányellenes. Az elmúlt húsz évben nem volt példa arra, hogy megszerzett nyugdíjat visszavettek volna, ugyanis minden ehhez hasonló jogszabályt az Ab megsemmisített. Ez így lehetne most is, hiszen egy szociális jog csorbítása sértheti az emberi méltóságot − csak ebbe kapaszkodhat a testület. Az Ab ma tárgyalja ismét a magán-nyugdíjpénztári tagok visszalépését oktrojáló szabályozás alkotmányosságát. Itt nem teljesen egyértelmű a hivatkozás az emberi méltóságra.
