Miután a közgyűlés felhatalmazta a város polgármesterét egy szándéknyilatkozat aláírására, ismét van esély arra, hogy aquapark épüljön Pécsett − erősítették meg lapunk információit a városházán. A mintegy 5,3 milliárd forintos beruházást a német, Bad Homburgban bejegyzett, SAB Spar- und Aniageberatung AG valósítaná meg. A több mint negyvenéves múltra visszatekintő, Németországban jelentős ingatlanfejlesztéseket megvalósító cég egyelőre azt vállalta, hogy a helyhatóság számára elkészíti a beruházás projekt-, illetve megvalósítási tanulmánytervét, míg a város arra tett ígéretet, hogy közreműködik a szükséges terület megszerzésében, s ott az építkezés feltételeit is megteremti. Bár a helyszínről végleges döntés még nem született, Pécsett több olyan terület is van, amely alkalmas lehet a program megvalósítására. Az sem kizárt, hogy a SAB és a helyhatóság közös céget alapít az ingatlanfejlesztés megvalósítására, illetve az aquapark működtetésére. A városházán hangsúlyozták, a program kezdeti stádiumban van, s az építkezés csak azt követően kezdődhet el, ha azt mindkét fél alaposan előkészítette. Pécsett az elmúlt évek során többször is felmerült egy új, korszerű élményfürdő építése, hiszen a korábbi létesítmények sorra tönkrementek, illetve elavultak. Legutóbb 2008-ban merült fel, hogy egy befektető a Balokány területén, ugyancsak több milliárd forintos költséggel, aquaparkot épít, amely az EKF idejére, 2010-re elkészül. A Trópusi Mennyország néven futó programból azonban, döntően a gazdasági válság miatt, nem lett semmi.
