A várhatóan három százalék körül alakuló 2010-es élelmiszerár-infláció messze elmarad ugyan a korábbi évek 10-11 százalékától, azonban a tavalyi első féléves 1,6 százalékos átlagos dráguláshoz képest mégis jelentős - mondta a Napi Gazdaságnak Szabó Márton, a Kopint-Tárki elemzője. Véleménye szerint bár az idén már valamelyest több lesz a lakosság elkölthető jövedelme, azonban az agrártermékek gyors áremelkedésének átgyűrűző hatása miatt 2011 első felében 6-8 százalékkal drágulhatnak a fogyasztói kosár ötödét kitevő élelmiszerek. Az áremelkedés még annak ellenére is jelentős lesz, hogy alacsony a 2010-es első féléves bázis, ráadásul a gyenge kiskereskedelmi forgalom miatt csak korlátozottan érvényesülhet a gyártók átadási árainál az emelési szándék.
Szabó szerint egy-két hónapon belül megállhat az augusztus óta tartó drágulás az olyan alapvető élelmiszerek, mint a tej, a tejtermékek, a kenyér, az étolaj és a margarin esetében. Az európai tejpiacon például már érezhető a megtorpanás - ez általában egy-két hónapos csúszással jelenik meg a magyar forgalomban. A sertés-, baromfihússzegmensben a drágulás az év közepéig is eltarthat, mivel a takarmányárak növekedése csak most kezdi majd éreztetni hatását a bolti forgalomban. Megjósolhatatlan a német dioxinbotrány hazai élelmiszerárakra gyakorolt hatása - mondta Fórián Zoltán, az Agrár-Európa Kft. üzletágvezetője. Elsősorban a sertéstenyésztőknek okozhat komoly problémát: ha ugyanis azt nem sikerül a német hatóságoknak "kézben tartani", akkor egyre több unión kívüli piac zárulhat be, ez a mennyiség pedig kényszerűen a belső piacon keres majd helyet. Ebben az esetben a húsiparnál enyhülhet a magas takarmányárak miatti alapanyagár-nyomás is.
Az élelmiszerárakat az idén is jelentősen befolyásolhatja az időjárás. Szabó szerint még a jó terméshozamok, illetve magasabb statisztikai bázis mellett is 4-5 százalék körüli lehet az élelmiszerek drágulása a második félévben, éves szinten pedig 5-7 százalékkal haladhatják meg a 2010-es szintet. Fórián ennél kisebb, 4-5 százalék körüli drágulásra számít 2011-ben, mivel a világpiac által mozgatott hazai agrártermékárak növekedése koratavasszal kifulladhat. Véleménye szerinte jelenleg már olyan szinten vannak a világpiaci árak, hogy azokkal nem képes a kereslet lépést tartani.
