"Gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti" - az 1848-as sajtótörvény első paragrafusát szinte mindenki ismeri, ám kevesen tudják, hogy hiába volt a 12 pont egyik legfőbbje a szabad sajtó, az - akkori - országgyűlés meglehetősen szigorú sajtótörvényt alkotott. Napilap alapításához tízezer ezüstforintos kauciót írt elő - ez egy emeletes belvárosi ház árának felelt meg -, az ugyancsak bőven mért büntetéspénzeket a bíróságok a kaucióból azonnal levonták, és ha a hiányt a lap kiadója tíz napon belül nem pótolta, tiltott volt a terjesztés. Bár eleinte a márciusi ifjaknak sem sikerült laphoz jutniuk, a kortársak mégse vonták kétségbe a sajtó szabad voltát, mert a korábbi, a helytartótanács cenzúrabizottsága által felügyelt sajtóhoz képest volt egy lényeges különbség: azt, hogy egy cikk megsértette-e valamely közéleti potentát vagy akár magános személy becsületét, jó hírét, nem a cenzor, hanem egy független esküdtszék döntötte el.
Bő másfél évszázad alatt az ólombetűből internet, a sajtóból média lett, ám a 2011-es médiatörvény - sok, vitathatatlanul korszerű megfogalmazása ellenére - annyiból mégis visszalépés az 1848. évi XVIII törvényczikkhez képest, hogy az újságírók tolla feletti büntetőhatalmat nem független testületre, hanem magára a kormány által felállított médiahatóságra bízza és a büntetőszabályok éppen eléggé ködösek, a büntetési tételek eléggé nagyok ahhoz, hogy félelmet keltsenek újságíróban, szerkesztőben, kiadóban, sőt, akár amatőr bloggerben egyaránt. Erkölcs és világnézet, politikai pártállás és stílus terén a XXI. század elején igencsak eltérő nézetek osztják meg a magyar társadalmat (bár erről nyilván Petőfiéknek, Eötvösnek, Táncsicsnak és Metternichnek is megvolt a maga véleménye a reformkorban), így egy hatóság által előírt "kiegyenlített tájékoztatás" vagy az egységes hírgyártás igencsak problémás lehet. A hazai politika és az ahhoz kapcsolódó, háttérben meghúzódó gazdasági erővonalak ismeretében aligha indokolatlan az a félelem, hogy az utóbbi húsz évben ismeretlen mértékben központosított sajtóirányítás és hatalmi eszköztár illuzórikussá teszi a sajtó szabadságát.
Az új évvel már huszonegyedik évfolyamába lépő Napi Gazdaság független üzleti, pénzügyi hírlap, amely - mint szerkesztőségi statútumunkban is olvasható - igyekszik teljeskörűen és gyorsan tájékoztatni olvasóit, a magyar üzleti világ döntéshozóit a számukra fontos eseményekről. Két évtizede távol tartjuk magunkat a magyar sajtót (is) megosztó politikai szekértáboroktól, ám a médiatörvény tervezetét olvasva attól tartok, az olvasók - potenciálisan minden állampolgár - számára alapjognak számító független tájékoztatás esélyei nem javulnak a szép új médiavilágban. Összeállításunkban igyekeztünk tényeket, pro és kontra érveket felsorakoztatni a kérdésben - bízva abban, hogy a 2010-es évek magyar médiavalósága azért jobb, sokszínűbb lesz, mint amit mostani félelmeink vetítenek előre.
