BUX 139374.12 0,21 %
OTP 45640 0,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jövőre módosíthatják az erdőtörvényt

2010. december 15. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idei erdőleltár során hozzávetőleg 195 ezer hektár körzeti erdőtervének feldolgozását végezte el az MGSZH, emellett sor került a Natura 2000 természetvédelmi előírások hatálya alá eső erdők gazdálkodásának felülvizsgálatára. A szaktárcánál kidolgozták a naturás területeken gazdálkodó magánerdő-tulajdonosok kompenzációjáról szóló rendeletet, ami, ha sikerül forrást szerezni a megvalósításhoz, hatályba is léphet. Az erdőtörvényben kötelezővé tett, és egyebek közt az illegális fakitermelés elleni harcban szerepet kapó erdővédelmi szolgálat létrehozása eddig szintén pénz híján csúszott. Még vizsgáljuk, honnan lehetne biztosítani a létrehozáshoz szükséges forrásokat - válaszolta a Napi Gazdaság érdeklődésére Bognár Lajos, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) elnöke. Szavai szerint az erdészeti igazgatásra összesen 2,5-3 milliárd forint áll 2011-ben rendelkezésre. Hozzátette, számukra idén a legnagyobb feladat az volt, hogy felkészüljenek a 2009-ben hatályba lépett erdőtörvény rendelkezéseinek megvalósítására.
A gyakorlati alkalmazás során számos probléma felmerült, ezért előreláthatólag 2011 második félévében módosítani kell az erdőtörvényt, és ezzel összefüggésben a vadászati törvényt is - mondta Vajai László, a Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti, halászati és vadászati főosztályának vezetője az MGSZH erdészeti igazgatóságának évzáró rendezvényén. Elsősorban az erdőtelepítéshez kötődő eljárásokat egyszerűsítené a VM. A jogalkotás során figyelembe veszik majd az Országos Erdészeti Egyesület által kidolgozandó erdőgazdálkodási stratégiát is. Erre az őszi parlamenti nyílt napon kapott felkérést a szervezet a parlament alelnökétől. A munka januárban kezdődik majd. A kormány várhatóan júniusban dönthet a módosításokról. Mivel 2011 az Erdők nemzetközi éve lesz, ezért az uniós elnökség fél éve alatt is komoly figyelmet kap majd az ágazat.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet