Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy belga kereskedelmi bíróságon már folyik az a négy multinacionális liftépítő vállalat elleni kártérítési per, amely azért indult, mert a cégek különböző tendereken kartellmegállapodásokat kötöttek egymással. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) pedig azért követel összesen 32 milliárd forint kártérítést különböző építőipari cégektől, mert azok az autópálya-építések tenderei során kartelleztek és okoztak ezáltal kárt megemelt áraikkal. Ez csupán két példa azok közül a keresetek közül, amelyeket a közelmúltban nyújtottak be polgári bíróságokhoz. Egy versenyjogi jogsértés (versenykorlátozó megállapodás, erőfölénnyel való visszaélés, illetve üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása) megállapítása esetén a GVH vagy az EB a jogsértő cégre bírságot kiszabhat ugyan, de a sérelmet szenvedett részére polgári jogi igényt nem ítélhet meg. Az ebben való döntés ugyanis polgári bíróság hatáskörébe tartozik. Mindenesetre versenyjogsértés esetén közvetlenül is lehet bírósághoz fordulni, azonban ez megtehető a versenyhatóság eljárását követően is. Utóbbi előnye egyrészt a GVH rendelkezésére álló eszköztár (például széleskörű vizsgálati jogosítványok), másrészt pedig az a szabály, amely szerint a GVH - illetve a közigazgatási perben eljáró bíróság - döntése a versenyjogi jogsértést illetően köti a polgári bíróságot. A bíróság a polgári jogi igény kérdéseiben ugyanakkor szabadon dönt. A versenyjogi jogsértések miatti magánjogi igényeknek (például kártérítésnek) a tagállami bíróságok előtti egyre gyakoribb érvényesítése egyébként alapvetően amerikai és európai uniós ihletésű. Míg az Egyesült Államokban ez már hosszú évek óta bevett gyakorlat, addig az EU államaiban a közelmúltig még nem volt szokványos. Jelenleg az EB prioritása, hogy a versenyjogi jogsértésekből származó polgári jogi igények nemzeti bíróságok előtti érvényesítését ösztönözze. A közelmúltban éppen ezért tett közzé egy részletes közgazdasági tanulmányt (Quantifying antitrust damages), amely a versenyjogi jogsértésekből származó károk számítási módjait teszi részletes elemzés tárgyává. A kár - azaz a kartellár és a versenyár különbsége - számítása az ilyen perekben az egyik legnehezebb feladat, hiszen míg az előbbi ismert, addig az utóbbi jellemzően nem áll rendelkezésre. Ezenkívül a bizonyítékok feltárásának nehézségei, az okozatosság "szintjének" kérdése, a károsultak személyi körének megállapítása is a felperes oldalán jelentkező gond.
Azok számára, akik az ilyen jellegű perek elhúzódásától tartanak, megnyugtató lehet, hogy az amerikai és a nyugat-európai tapasztalatok szerint a bíróságok előtti kártérítési igények többsége peren kívüli egyezséggel végződik. Ez történt néhány évvel ezelőtt a Sotheby's és a Christie's aukciósházak árkartellje esetében is: a két patinás aukciósház egymás között rögzített bizonyos eladási árakat, ezáltal súlyos versenykorlátozást valósítottak meg. Az amerikai bíróság jóváhagyta azt a peren kívüli egyezséget, amelynek értelmében a két aukciósház végül tetemes kártérítést fizetett az aukcióban részt vevő ügyfeleknek.
