Július vége, a másodlagos élelmiszer-ellenőrzésről szóló rendelet hatályba lépése óta 6552 előzetes, a szállítmány várható érkezése előtti bejelentés érkezett az élelmiszerlánc-felügyelettel megbízott Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz (MGSZH). A szállítmányok 86 százaléka az Európai Unióból jött. Az MGSZH a bejelentések számáról, továbbá a bejelentett első magyarországi tárolási helyek és az előzetesen, illetve a havi összesítésben jelentett szállítmányok ellenőrzéséről, az ennek nyomán alkalmazott szankciókról és a forgalomból kivont élelmiszerekről gyűjt országos adatokat.
Eddig összesen 3626 első magyarországi tárolási helyet jelentettek be a hivatalhoz, többségében élelmiszer-forgalmazók és -feldolgozók (2180 és 1405 vállalkozás), de 41 esetben vendéglátó volt a bejelentő. Eddig az első tárolási helyekkel kapcsolatos bejelentések 36 százalékánál tartott helyszíni ellenőrzést a hivatal: 52 esetben figyelmeztette az élelmiszer-vállalkozókat, 11 esetben pedig bírságoltak is a felügyelők. A szállítmányokra vonatkozó bejelentések 28, míg a havi összesített ellenőrzések 5 százalékánál tartott ellenőrzést az MGSZH. A szállítmányok vizsgálata során negyvenszer figyelmeztették, egy esetben pedig bírságolták a hibázó vállalkozásokat.
Novemberi összesített adatok még nincsenek, az októberi statisztika azonban már elkészült. E szerint 14 tételt, összesen 11,4 tonnányi árut kellett kivonni a forgalomból az előírások megszegése miatt. Az így semlegesített áru értéke meghaladta a kétmillió forintot. A másodlagos ellenőrzés bevezetése óta eddig 92 esetben figyelmeztetést, 12 esetben pedig összesen 33,26 millió forint bírságot szabott ki az MGSZH jogszabálysértés miatt. Gyakori jogsértés a szállítmányok kísérő okmányainak hiányos kitöltése, mivel így a termékek azonosítására és a nyomon követhetőségre vonatkozó előírások nem vagy csak részben teljesülhetnek. A zöldség-gyümölcs szállítmányok esetében gyakoriak a jelölési hiányosságok, esetenként romló-hibás vagy szennyezett termékek érkeztek.
