Érdemi áremelés nem volt az utóbbi hónapokban, és miután az élősertés-árak nyár óta alacsony szinten stagnálnak, nem volt olyan érv, amivel költségnövekedést lehetett volna elfogadtatni a kiskereskedelemmel - mondta a Napi Gazdaságnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. A legfrissebb szeptemberi adatok szerint a legfontosabb húsipari termékek átadási ára megegyezett az előző évivel. A Hússzövetség adatai szerint a tagok forgalma 2010 első felében mintegy 10 százalékkal csökkent, amit csak részben tud kompenzálni a második félév. Néhány jelentősebb piaci szereplő tudta növelni az exportját, ez azonban nem ellensúlyozza a belföldi értékesítés veszteségeit. Idén már a prémium termékeket is elérte a drasztikus keresletcsökkenés: mivel költségoldalon nem versenyképes a magyar ipar, ezért inkább a minőségi termékek gyártására állt rá, így kifejezetten érzékenyen érinti e szegmens visszaesése. A gyártók attól tartanak, hogy még bővülő reálkereset esetén sem tudják visszanyerni minden elvesztett fogyasztójukat. Jelenleg mind a feldolgozók, mind a kereskedelem szereplői bíznak a karácsonyi nagyobb forgalomban, de még nincsenek konkrét, az ünnepekre szóló rendelések, kivárnak a láncok is - mondta Éder Tamás.
A következő fél évben várhatóan kénytelen lesz a húsipar is emelni az átadási árait, mivel a takarmányárak a sertésnevelésre is negatív hatással vannak. Idén tovább csökkent a hazai állomány is - 3 millió körül jár -, ezért az ipar által feldolgozott élő sertés, illetve húsmennyiség hozzávetőleg harmadát már most is importból fedezik. Az Európai Bizottság (EB) prognózisa szerint az európai élősertés-árak legkorábban 2011. első negyedévének végén kezdenek majd emelkedni, ezt követően pedig legkésőbb nyárra a kiskereskedelemnél is jelentkezik majd a hatás.
Az EB szerint az idei takarmányár-robbanás miatt várhatóan 20 százalékkal nőhetnek az élősertés-árak. Mivel a hazai alapanyagárak teljesen szinkronban mozognak a németekkel, arra számítunk, hogy tavasszal a feldolgozóknak is jelentősen emelniük kell majd az áraikat - mondta Éder. Az idén ugyanis kivételesen a hazai piacon is szinkronban alakultak az alapanyag- és a feldolgozói átadási árak; korábban az utóbbiak jelentősen eltolt emelése volt jellemző.
Az persze még kérdéses, mennyire tudják majd a költségeiket elismertetni a sertéshús-feldolgozók a kereskedelemmel: két veszteséges ágazat próbál majd egyezségre jutni. A húsipar 2007 óta veszteséges, a kiskereskedelem tavaly óta, ráadásul utóbbit még a kormányzati különadó is sújtja az árbevétele után. Ágazati hírek szerint már most vannak jelei, hogy főként a beszállítókkal szeretnék megfinanszíroztatni a pluszterhet a láncok. Erre utaló jelzések már a baromfiágazatból is érkeznek: másodlagos kondíciók emelésével, illetve különféle minőségi kifogásokra való hivatkozással próbálnak árengedményeket kiharcolni a láncok. Ugyan az elmúlt hónapokban már kétszer is sikerült, hozzávetőleg összesen 10 százalékos áremelést elismertetni a kereskedőkkel, a rövidebb termelési ciklus és a nyár óta mintegy 35 százalékkal dráguló keveréktakarmány-árak miatt további áremelésre lenne szükség a baromfiiparban is - mondta a Napi Gazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács (BTT) ügyvezető igazgatója. Ezt elsősorban az befolyásolja, hogy Dániának mikor sikerül emelnie a sertésárait - ez automatikusan húzza maga után a vágócsirkéét -, illetve az is, hogy mikor sikerül az orosz csirkeimport leállítása miatti felesleget levezetni az európai piacokon. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a karácsonyi forgalom hoz-e eredményjavulást - mondta Földi Péter, a BTT szaktanácsadója. Becslése szerint összágazati szinten mintegy 10 százalékos átadásiár-emelés elfogadtatására lenne szüksége az ágazatnak még karácsony előtt. Ha ez nem sikerül, az pár hónap alatt a termelés visszaeséséhez vezethetne, ami előbb-utóbb úgyis az alapanyagok drágulását vonja maga után. A belpiaci 3-4 százalékos csökkenést valamelyest tudták kompenzálni a gyártók az export erősítésével, mivel jelenleg minden alágazat termékei iránt van kereslet.
