Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A családi pótlék adóztatásánál az Alkotmánybíróság (AB) elsőként azt vizsgálta, hogy adóztatható-e egy olyan jövedelem a magánszemélynél, amelyet az nem kapott meg. A családi pótlékot - adóterhet nem viselő járandóságként - nemcsak az azt megkapó magánszemély, hanem a vele együtt élő házastársa, illetve élettársa is köteles volt figyelembe venni, függetlenül attól, hogy a házastárs, élettárs igényelt-e családi pótlékot. (A családi pótlék összegét ilyenkor fele-fele arányban vették figyelembe adóterhet nem viselő járandóságként.) A határozat szerint egy adót illető rendelkezés csak akkor felel meg az alkotmányos mércének, ha az adó és az adóalany jövedelme között közvetlen kapcsolat áll fenn.
A határozat összehasonlítja a rendelkezést a több adórendszerben ismert ún. házastársi megosztási módszerrel (mely a házastársak jövedelmét összeadja, elfelezi, majd ez alapján személyenként adóztat) is. Legfontosabb különbségként a részlegességet emeli ki a döntés, hiszen az nem minden jövedelemre vonatkozik, csak a családi pótlékra, így egyes esetekben a felekre kedvezőtlenül hathat. Ilyennek tekinthető például, amikor a családi pótlékot az amúgy gyesben részesülő anya kapja meg, de annak felét az adótábla alsó sávját meghaladó keresettel rendelkező férj adóalapjánál is figyelembe kell venni. További eltérésként emeli ki az indoklás, hogy a vizsgált jogszabály nemcsak a házastársakra, hanem az élettársakra is kiterjed, illetve nem vizsgálja, hogy az együtt élő személyek gazdasági közösségben élnek-e. Ezek áttekintése után a határozat leszögezi, hogy alkotmányellenes a magánszemély esetében a ténylegesen meg nem szerzett jövedelmek adóalapba vonása.
Az Alkotmánybíróság januárban visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó, tehát a lényegi részét. A vízi járművekre, a légi járművekre és a nagy teljesítményű személygépkocsikra vonatkozó rész hatályban maradt, azokat nem kifogásolta a testület.
Az AB-nek nem önmagában a forgalmi adózással és a vagyonadótörvény által előírt önadózással volt problémája. A törvény azt írta elő, hogy a lakóingatlan tulajdonosa állapítsa meg a lakásának, üdülőjének forgalmi értékét, és ez alapján döntse el, hogy kell-e adót fizetnie vagy sem. Az APEH azonban öt éven belül jogosult lenne más forgalmi értéket megállapítani, és ha az adóalany által bevallott értékhez képest az APEH által megállapított érték tíz százaléknál nagyobb mértékben eltér, akkor az adóhivatal bírságot szabhatott volna ki. Ám még ha jogszerűen jár is el minden fél, akkor is előfordulhat, hogy becslésenként 30-40 százalékkal eltér a lakás értéke. Így pedig az adózó egyoldalúan viseli a kockázatokat, és jogbizonytalansághoz vezet a szabályozás.
