Minden helyi politikus számára nagy a tét, mivel csökken az önkormányzati képviselői helyek száma, a 10 ezer fő feletti településeken több mint harmadával, a megyei (és a fővárosi) közgyűlésekben felével - mondta a ma záruló kopogtatócédula-gyűjtés előtt a Napinak Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a Fidesz-KDNP népszerűsége 62 százalékon áll az aktív szavazók között, így a győzelem megismétlése nem kérdéses - mondta Szánthó Miklós elemző. Bár az önkormányzati választás végeredménye a pártok szempontjából a legtöbb helyen nem lehet kétséges, de a voksolás korántsem tekinthető tét nélkülinek - hangsúlyozta ugyanakkor Gyömöre Máté, a Progresszív Intézet munkatársa. A Fidesznek kiemelt jelentőségű, hogy az eddig megmaradt "szocialista bástyákat" sikerüljön elhódítania (például Szegeden, Miskolcon vagy Újbudán lehet szorosabb eredményre számítani). A legnagyobb kormánypárt a többi párt társadalmi beágyazottságát is csökkenteni tudja, hiszen a helyi hatalomból való kiszorulással nehezebbé válik a kapcsolattartás is a választókkal.
Juhász szerint a Fidesz számára különösen fontos, hogy húsz év után átveheti a főváros irányítását is. Az MSZP szempontjából pedig az a tét, hogy a párt meg tudja-e őrizni a legnagyobb ellenzéki erő pozícióját és legalább néhány jelentősebb város vezetését - ami egzisztenciális okokból is fontos a szocialistáknak. Egy nagyon rossz szereplés akár a párt szétesésével is járhat. A Jobbik és az LMP számára az a tét, hogy az országgyűlés után a helyi hatalomban is meg tudják-e vetni a lábukat. Előbbi elsősorban Észak-Magyarországra, utóbbi főleg Budapestre koncentrál majd Juhász szerint.
Gyömöre szerint intenzívebb kampányra csak az ellenzéki pártok részéről kell számítani, a Fidesz inkább csak azokon a helyeken lehet erőteljesebb, ahol presztízsértékű a szocialista polgármester legyőzése. Szánthó úgy látja, hogy az LMP számára a minimális önkormányzati beágyazódás is pozitív hatással lehet az alapszervezeti hálózatra, az MSZP-n belül azonban a kudarc az új pártvezetés erős bírálatához, a Jobbiknál pedig a mérsékelt és szélsőséges radikálisok közötti ellentét további kiéleződéséhez vezethet. Rövid, csendes és visszafogott kampányra számít Szánthó, már csak azért is, mert "kormánybüntető proteszthangulat" sem alakult ki az országban. Az elemző úgy véli, egyre jellemzőbb, hogy a kisebb települések eddig "független" politikusai is igyekeznek kihasználni a politikai konjunktúrát, és felvállalják az aktuálisan népszerűbb pártok támogatását. Ez persze kockázatot rejt a kormánypártok számára: hozzájuk csak lazábban kapcsolódó, ám az ő nevüket használó személy irányíthat egy-egy települést.
