BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még vizsgálja a sanghaji kifizetést a kormány

2010. augusztus 16. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Továbbra is tart a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal sanghaji világkiállítással kapcsolatos vizsgálata, amely a sanghaji alvállalkozói kifizetésekre is kiterjed - mondta Gál András Levente sanghaji főbiztos, hozzátéve: a vizsgálatok eddigi eredményei szerint a kormány teljesítette a kulturális programok kifizetését. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) korábban azt közölte: a vizsgálat azért indult, mert a magyar állam számára előnytelen szerződést kötöttek a részvétellel kapcsolatban, de a programok megvalósulására minden jogos és arányos költség kifizetése megtörtént. Huszty András korábbi miniszterelnöki megbízott mandátumának megszűnte után újabb biztost nem neveztek ki, mivel a tárca szerint elmaradt a leköszönő és a hivatalba lépő kormány közötti átadás. A miniszterelnöki megbízott hatásköreit a KIM közigazgatási államtitkáraként Gál külön meghatalmazás nélkül saját hatáskörben látja el, sanghaji helyettese Szilas Cecília, a Külügyminisztérium munkatársa lesz.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet