Semmi sem segíti rövid távon a fenntartható versenyképességet Magyarországon - így összegezhető a Magyar Európai Üzleti Tanács (HECB) 2010-es jelentése. A tanács szerint számos feladat áll a kormány és az ország előtt, ám ezek aligha oldhatók meg azonnal.
Szükség volna például egy jelentősebb mértékű adócsökkentésre a bérterheket illetően, azzal együtt, hogy az államigazgatás átalakításával a költségvetés kiadásait is mérsékelni kellene. Utóbbinál számolni kellene egy jelentősebb létszámcsökkentéssel is a közszférában. Az állásukat vesztett közszolgák számára pedig meg kellene teremteni a munkaerőpiacon az elhelyezkedés lehetőségét - mondta Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Arra is számítani kell, hogy a növekedés nem indul majd be olyan gyorsan, mint a régió többi államában. A jelentés nulla vagy negatív növekedésre számít. A lakosság jelentős mértékű eladósodottsága miatt ráadásul a belső kereslet élénkülése sem indulhat be, a gazdaságot csak az export tudja felpörgetni - mondta Takács János, az Elektrolux közép-európai igazgatója. Ehhez azonban stabil árfolyamra volna szükség - tette hozzá.
