Az unió 16 tagállamában van lehetőség arra, hogy egy cég adott esetben halasztva fizesse meg az áfát, így jelentősebb mértékű likviditási plusztehertől mentesülhet. Az áfát alapvetően akkor kell megfizetniük a társaságoknak, amikor a munkát elvégzik vagy a számla esedékes lesz. Előfordul azonban, hogy az összeget csak később kapják meg a cégek, ez idő alatt pedig finanszírozniuk kell a forgalmi adót. Ez alól mentesítheti a cégeket a halasztás többek között Ausztriában, Bulgáriában, Dániában, Finnországban, Lengyelországban és Németországban.
Ezen is túlmegy az a lehetőség, amely lehetővé teszi a behajthatatlan követelések áfájának visszaigénylését. Vagyis ha a cég számláját egyáltalán nem egyenlíti ki a megrendelő, vásárló, akkor legalább annak áfatartalmát nem bukja el. Ezt 13 tagállam teszi lehetővé - Ciprus, Dánia, Hollandia mellett például Olaszország, Portugália és Szlovénia is.
A könnyítések Magyarországon is bevezethetők lennének, és ez első körben nem is feltétlenül kerülne sokba - mondta lapunknak Kovács Zsolt, a KPMG adómenedzsere. A halasztás esetében például a költségvetésnek mindössze néhány havi finanszírozási alapról kellene lemondania. Ez persze nem elhanyagolható tétel, hiszen míg a befizetésekre többnyire havonta kerül sor, a visszaigénylések jellemzően negyedévente esedékesek. Ugyanakkor a vállalkozások számára hatalmas finanszírozási előnyt jelent a halasztás még akkor is, ha azt határidőhöz kötnék. Már egy 90 napos határidő is számítana - mondta Kovács.
Jelentősebb költségvetési kiadást jelent a be nem folyó követelésekre eső áfa-visszatérítés. Annak mértékét jelenleg becsülni sem lehet, hogy mekkora összeget buknak el azzal a cégek, hogy úgy fizetnek be áfát, hogy a hozzá tartozó számlát sosem egyenlítik ki. Ezekért a tételekért jelenleg az állam semmilyen felelősséget nem vállal.
Azt is figyelembe kell venni, hogy egy ilyen szabályozás bevezetése komoly kockázatokkal járhat. A jelenlegi rendszer viszonylag zárt, ami biztonságot ad a költségvetés számára. Megfelelő szabályozás mellett azonban a kockázatok egy része kizárható, de legalábbis csökkenthető. Fennállhat annak veszélye, hogy a cégek feketén kifizetik egymást, majd behajthatatlan követelésre hivatkozva az érintett fél kéri az áfa visszaigénylését. Ezt ki lehetne küszöbölni akár azzal is, hogy az adóhatóság a visszaigényelt áfát behajthatja a nem fizető megrendelőn. Szintén megfontolandó lehet a kapcsolt vállalkozások közötti "nemfizetés" kizárása a rendszerből.
