Az Európai Unió lisszaboni stratégiájában megfogalmazott céloknak megfelelően együttműködési megállapodást kötött négy hazai nemzeti technológiai platform (NTP) a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés versenyképességének növelése érdekében - jelentette be Vas Ádám, a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) Tudományos és Műszaki Bizottságának elnöke, az Innovatív Gyógyszerek Kutatására Irányuló NTP vezetője. Az együttműködésben részt vesz a Biotechnológiai, a Genomikai és az Integrált Mikro/Nanotechnológiai Rendszerek NTP is. A platformok a szűk keresztmetszetek feloldása, a versenyképesség fokozása érdekében a továbbiakban egymással összhangban dolgoznak, hazai és nemzetközi fórumokon közösen lépnek fel, illetve összehangolják pályázati tevékenységüket. A nemzeti technológiai platformok létrehozására 2007-2008-ban a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal írt ki pályázatot a nemzetgazdaság szempontjából kiemelten fontos ágazatokban. A biotechnológia - az információtechnológia mellett - a két legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező iparág egyike, a válság előtt évi 40 százalékos növekedést produkált a szektor globálisan - hangsúlyozta Fehér Arnold, a Magyar Biotechnológiai Szövetség képviselője.
