A lapunk által megkérdezett strandok és fürdők szerint nem járt kiugró vendégforgalommal az első igazán nyári hétvége. A múlt héten beköszöntött meleg hatására nőtt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) által üzemeltetett strandok forgalma - mondta lapunknak Kiss Ferenc, a BGYH üzemeltetési igazgatója. A hétfői nyolcezres látogatószám a hét közepére 11 ezerre emelkedett, szombaton és vasárnap pedig összesen 53 ezer vendéget fogadtak a fürdők. A szombati 28 ezerrel szemben vasárnap 25 ezer látogatót regisztráltak, a viharokról szóló előrejelzések miatt. Kiss szerint e számok átlagosnak, ilyen időjárási körülmények között elvárhatónak számítanak, a megelőző héthez képest megduplázódott a látogatószám. Eddig a szezont a májusi rossz idő határozza meg, ami napi több millió forintos veszteséget jelentett a BGYH-nak, a strandfürdők többsége két nap kivételével zárva tartott a hónapban. Egy szélsőségektől mentes, hosszú, száraz nyár esetleg nullszaldóra hozza ki a szezon egészét.
Hozta az elvárásokat az elmúlt hétvége a Mogyoród Aquarénában, a látogatók létszáma ötezer fölé ment - tudtuk meg Bán Tamás marketingvezetőtől, aki szerint az idei szezon reménytelinek látszik. A szezon Bán szerint csak jobb lehet a tavalyinál, általában két egymást követő meleg nap hozza meg a kedvet a látogatáshoz, és ez tavaly nyáron kevés esetben valósult meg. Az Aquaréna idén is a - korábbi években, 2009 kivételével elért - százezres látogatószámot tekinti célnak a szezon egészére.
A tavalyinál több mint 30 százalékkal magasabb látogatószámról számolt be Szüsz Tamás, az Aquaworld Zrt. élményfürdő-igazgatója. Az elmúlt hétvégéhez hasonló kánikulai napokon még magasabb vendégszámot vár az Aquaworld. Szüsz optimistán tekint a szezonra, a tavalyi látogatottsági és bevételi adatokat meghaladó eredményre számít. A múlt hétvégén két nap alatt több mint 13 ezren keresték fel a hajdúszoboszlói gyógyfürdőt és a strandot, ez megfelel egy átlagos kánikulai nap forgalmának, és az Aquaparkban is napi ezer látogató fordult meg - tudtuk meg Kállai Zsuzsától, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. munkatársától. A júniusi forgalom 10-15 százalékkal magasabb az előző évinél, májusban azonban a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradás volt. Az Aqua-Palace élményfürdővel egy új célcsoportot, a kisgyermekes családokat célozták meg, a vendégeket pedig számos programmal és rendezvénnyel, éjszakai fürdővel várják.
