BUX 141600.83 0,44 %
OTP 44750 0,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kiárazza magát a Visa Magyarországról?

2010. május 16. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár a Visa Europe már április végén közreadta, hogy az Európai Bizottsággal kötött megállapodásban vállalta, hogy a határon átnyúló (intraregionális tranzakciók) esetében alkalmazandó kibocsátói járulék (interchange-díj, IC) mértékét négy évig húsz bázispontra (0,2 százalékra) korlátozza, a hazai bankok még lényegében semmilyen tájékoztatást nem kaptak erről, noha a közlemény szerint ugyanez a plafon vonatkozik majd az országon belüli kártyatranzakciók után felszámolt díjra, ahol a díjmérték továbbra is az intraregionális interchange-díjhoz igazodik. Magyarország 2009 márciusa óta ide tartozik. A bankok abban egyetértenek, hogy a bejelentés közvetlen hatással lesz a magyar piacra, ám például a K&H-nál úgy vélik, hogy ez pontosan mit is jelent majd a hazai piac esetében, arra csak a Visa-bejelentés részleteinek megismerése után lehet válaszolni. Az OTP Banknál úgy tudják, az új IC-értékek hazai beállítása októbertől várható, annak mértéke még nem ismert - ez azt jelentheti, hogy a nemzetközi kártyacég szakít azzal a megoldással, hogy az intraregionális tranzakciókra érvényes díjat alkalmazza a magyar piacon. A változást sejti Sipos Zoltán, az Erste Bank kártyaüzleti igazgatója is, hiszen azzal, hogy a betéti kártyák esetén - merthogy erre vonatkozik a Visa múlt heti bejelentése - a jelenlegi fix 0,26 eurós díj változik 0,2 százalékos díjra, itthon a Visa rendkívül hátrányos helyzetbe kerül. Mindez ugyanis azt jelentheti, hogy míg a Visa esetében 0,2 százalék jut a kibocsátónak, addig a vetélytárs MasterCardnál 0,5 százalék plusz 12 forint üti a kibocsátó bank markát tranzakciónként. Nem lehet kérdés, hogy a kibocsátó bankokat milyen irányba löki majd ez a megoldás - a kártyapreferenciák változása persze csak vélekedés, ám ténykérdés, hogy a versenyhelyzet torzul.

Árnyalja a képet Hargitainé Várhegyi Terézia, az OTP kártyaüzletág-vezetőjének azon vélekedése, mely szerint az elmúlt másfél évben a kártyatársaságok sokkal összetettebb IC-struktúrát alkalmaznak a magyar piacon, mint korábban. Szerinte például nem mondható ki egyértelműen, hogy minden piaci szegmensben csökkentek az interchange-díjak - például a korábbi megállapodásokban védettséget (és más piaci szereplőkhöz képest számottevően kisebb díjat fizető) töltőállomásokat hátrányosan érintették a változások, illetve az alacsonyabb összegű vásárlások esetén sem volt csökkenés.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet